A kultúra iránytűje [antikvár]

Részlet: A London-Róma tengely Cs. Szabó László és Szönyi Zsuzsa levelezése Miért jó levelezéskötetet olvasni? Alighanem azért, amiért maguk az érintettek is jónak tartják. Szönyi Zsuzsa azt írja - sajnálkozva a levelet nem írók fölött, akik megfosztják magukat attól az őrömtől, hogy rögzítsék és közöljék mindennapjaik eseményeit -, hogy „a levélben a legszürkébb kis esemény is színt kap, és a régi leveleket olvasva elcsodálkozunk, hogy tulajdonképpen milyen érdekes, izgalmas, mulatságos volt az életünk! Vagyis a levelezés egy kicsit napló is (persze kettős napló, sőt ezúttal négyes, mert házaspárok között zajlanak a levélváltások - a leveleknek két megszólítottjuk és aláírójuk van -, legalábbis addig, míg Cs. Szabó felesége él), amiben a köznapiság a levelezőtől, vagyis az írótól kapja meg a távlatát, hiszen a levél - réges-rég tudjuk - irodalmi míífaj. Teremtés tehát, líra és elbeszélés, sőt: regény, és - mert végeredményben párbeszédes formában születik - dráma is. Mi több: a valóságra való közvetlen vonatkozása révén határozott szociografikus jellege is van - és akkor még dokumentumértékéről nem is szóltunk. A levélfolyam 1960-ban indul. Kicsit talán formálisan ugyan, de mégis a lényeget kifejezve. Az egykori föiskolai tanár kolléga, Szőnyi István Rómában élő lányának küldött könyve után egy köszönőlevél az első, amit aztán a Szönyi halálakor írt részvétlevélre írt válasz követ. Úgy tetszik, a levelezés tehát Cs. Szabótól, Cs. Szabóéktól indul - s bár részben a telefon gyakoribb használata, de föként a szülőhazával tartott szorosabb kapcsolat Cs. Szabó hazalátogatásai miatt is csökkenő intenzitással halálig tart, majd negyedszázadot ível át. A képlet különleges és jellemző. Nem a távolság miatt, hiszen ez az egyik feltétele annak, hogy a levél mint a gondolat közlésének speciáUs eszköze megszülessen: akik nap mint nap találkoznak, miért is leveleznének? A London-Róma tengely természetes középpontja azonban Budapest, másként a történet nem értelmezhető: