A Nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési program oktatáspolitikai kontextusa és hatástörténete [antikvár]

ElőszóAz utóbbi évtizedben egyre több, az elmúlt ötven év történelmét, politika-, gazdaságtörténetét feldolgozó és újraértékelését elvégző tudományos munka, tanulmánykötet, monográfia, politikusportrét, biográfiát bemutató folyóiratcikk látott napvilágot a magyar könyvpiacon. Ezek sorát egészíti ki újabban a hazai oktatásügy utolsó harminc évének felidézése, leírása és értékelése. Ez utóbbit nem neveléstörténészek végzik, maguk a korszak szereplői, alakítói, a történések részesei, szemlélői emlékeznek több évtizednyi távlatból a Kádár-korszak oktatásügyének (oktatáspolitikájának, oktatásirányításának) eseményeire, törekvéseire, eredményeire és kudarcaira {Báthory Zoltán, Kozma Tamás, Sáska Géza, Szépe György, Trencsényi László, Zsolnai József sih.). Ők persze a dolog természeténél fogva gyakran eltérően ítélik meg valamely történés jelentőségét, a közélet valaha volt résztvevői közreműködésének hatását a döntéselőkészítési folyamatokra, de ez velejárója a műfajnak, a visszaemlékezésnek. A leírt történetek utólagos megkonstruálásai a közelmúlt világának, amelyet az emlékezők élményeik, megőrzött iratanyagaik, határidőnaplóik, leveleik, feljegyzéseik alapján tárnak a ma olvasói elé.Jelen kötet is a közelmúlt időszakára tekint vissza. Az elmúlt harminc év magyarországi anyanyelv- és irodalompedagógiai kísérleteit veszi sorra, ezek hatását elemzi az ezredforduló tanterveire és az iskolákban folyó anyanyelv- és irodalomtanítási praxisra. Mindezt a korszak legjelentősebb anyanyelv- és irodalompedagógiai kísérletére, fejlesztésére és innovációjára fókuszálva végzi el, amelynek kezdete a hetvenes évekre tehető, s amely ma is életképes a gyakorlatban, sőt a mai napig is kihívást jelent a tantervi szabályozás számára. Metodológiailag pedig mintát, mércét jelenthetne az anyanyelv- és irodalompedagógiai kutatások (kísérletek) megtervezéséhez, lefolytatásához, értékeléséhez. Mostanában azonban számottevő kísérletről nem kapni híradást.A Nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési program és annak kutatás-, fejlesztés- és innováció-történeti kontextusa kínálja munkám számára a perspektívát, amivel az elmúlt harminc év hazai anyanyelv- és irodalompedagógiai történéseit a különböző legitimációs színtereken folytatott konfliktusos erőfeszítések tanújaként és résztvevőjeként vizsgálom. Szakmai-pedagógusi eszmélődésem ugyanis a hetvenes évek közepére tehető, amikor pályakezdő tanítóként kerültem a Nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési programot megálmodó", azt tudományosan megalapozó, annak teljes rendszerét kidolgozó és nem utolsó sorban elfogadtatását kiharcoló Zsolnai /ózie/kutatócsoportjába. Kezdetben a kísérleti koncepció megvalósításában vettem részt, majd különféle taneszközök kivitelezésében, megírásában, a kísérleti tanulásirányítási folyamatok demonstrálásában, a kísérletbe belépő pedagógusok továbbképzésében is.