Beszédek I. [antikvár]

KÖLCSEY FERENCZ FÖLÖTT. Ha az egyes, ki életét egy házi kör boldogításának szentelé, bevégezve a földi pályát, pihenni ment: sírját neje s gyermekei állják körül, s visszatekintve a múltra, mely az elhunytnak munkássága által derült s örömteli vala, szemeikben könnyek ragyognak s az elhagyott család áldást mond kedves halottja fölött. De vannak emberek, kik dicsőbb s örömtelenebb pályán haladtak az életen át és szivök egész hatalmával csak a hazát ölelve körül, családi kört nem hagynak magok után, mely emléköket fentartaná. Midőn ily férfiú száll sírjába, méltó, hogy az egész haza gyászt öltsön magára, nem csak, mert ki egész életét hazájának szentelte, az egész haza bánatára érdemes, de mert jó, ha mindenki látja, hogy tettei a nemzet által nem felejtetnek el, s a jó bízni, a gonosz remegni tanul a közvéleménytől; mert jó emlékoszlopokat rakni a jövő nemzedéknek útmutatóul; mert jó kijelölni a helyeket, hol nemes szivek végálmukban megpihennek, hogy a nemzet soha ne feledje el, mikor szülőföldén dicső eldődök szent pora fölött jár, miként e helyet aljas tettekkel megfertőztetnie szentségtörés.