Betiltott könyvek [antikvár]

Előszó Betiltott könyvek az írás megjelenése óta léteznek. 1559-ben a katolikus egyház összeállított egy listát Index librorum prohibitorum (Tiltott könyvek jegyzéke) címmel. Több mint 400 évvel később, 1989-ben, Ruholláh Khomeini, az iráni ajatollah Istenkáromlónak nevezte Salman Rushdie-t, A sátáni versek (The Satanic Verses) szerzőjét, és a hívőket a kivégzésére szólította fel. A cenzúra nem egyenlő azzal, hogy egy hatóság megtiltja a könyv megjelenését. Sokkal egyszerűbb megnehezíteni a könyvhöz való hozzáférést, például úgy, hogy nem teszik elérhetővé az iskolákban és könyvtárakban. Hasonlóképpen alattomos műfaj az öncenzúra. Ebben az esetben a szerző vagy kiadó maga áll el a problémásnak vélt könyv megjelentetésétől. A szólásszabadságot legkorábban az Emberi és polgári jogok nyilatkozata deklarálta 1789-ben, a francia forradalom idején. Két évvel később az Egyesült Államok alkotmányának első módosítása szintén törvénybe foglalta ezt a jogot. Ennek ellenére továbbra is tiltottak be könyveket - csorbítva ezáltal az olvasói Jogokat- és számtalan bírósági pert folytattak le. Ez a könyv olyan megosztó, provokatív és forradalmi művekről szól, amelyek megjelenését, árusítását vagy hozzáférhetőségét korlátozták valamikor a történelem folyamán. Az efféle cenzúra hosszú távon általában ellenkező hatást ér el. MarkTwaIn szerint {lásd 40. oldal) ha egy könyvet hozzáférhetetlenné tesznek, abból biztosan bestseller lesz, hiszen a tiltott könyvre mindenki kíváncsi.