C. E. T Central European Time 2002. november-december [antikvár]

Részlet a kötetből: "Sajnos, nálunk ma már abban is két részre szakad az ország, amiben az egyik rész mögött nincsenek reális érvek. Ilyennek tartom Kertész Imre kitüntetését is. Normális körülmények között ennek mindenki örülne, nálunk mégis vannak disszonáns hangok. Azzal az ürüggyel, hogy vannak Kertész Imrénél nagyobb magyar írók is, bírálják a Svéd Akadémia döntését, ők másnak adták volna. Szerencsére, nem a közvélemény adja a Nobel-díjat, hanem ők. Ugyan ők is tévedhetnek, mint ahogy minden díjhazásra felkért testület, de ez nem von le semmit az örömünkből. A múlt díjazottai között találunk olyanokat is, akiket az utókor nem tart eléggé indokoltnak, de ez másutt is így van. A műszaki tudományokban könnyebb a bírálók dolga, de ott is bőven találunk tévedéseket. Mégsem jut eszébe senkinek, hogy utólag kisebbítse a díjazottak érdemeit. Még nem olvastam olyan véleményt, hogy valaha, valamelyik magyar származású Nobel-díjasunk érdemét kétségbe vonták volna. Különösen nem azon az alapon, hogy zsidó. Nemcsak Kertész Imre, de a magyar Nobel-díjasok többsége zsidó. Tegyük hozzá, hogy a koruk Magyarországa elüldözte őket, a második világháborúban a front másik oldalán szereztek elévülhetetlen érdemeket. Még azoktól sem hallottam díjazásuk elleni fanyalgást, akik még ma is azt hirdetik, hogy akkor mi szolgáltunk jó ügyet. Ezért érthetetlen Kertész Imrével szembeni fintorgásuk. Azok közé tartozom, akik nemcsak a saját véleményüket nem tartják esztétikai mércének, hanem a jelenkorét sem. Azt, hogy ki a nagy művész, politikus, a jelenkor soha nem tudta megállapítani. Azt az utókorra bízom. Mégis nagyon örültem Kertész Imre kitüntetésének. Az örömöm akkor sem lett volna sokkal kisebb, ha ezt a díjat most egy lengyel, cseh, zsidó író kapja. Ezt a díjat sokkal inkább a közép-európai zsidósággal szembeni kötelező elégtételnek, mint a magyar irodalom teljesítménye elismerésének tartom. Annak csak másodsorban örvendek.