Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
"Sajnos, nálunk ma már abban is két részre szakad az ország, amiben az egyik rész mögött nincsenek reális érvek. Ilyennek tartom Kertész Imre kitüntetését is. Normális körülmények között ennek mindenki örülne, nálunk mégis vannak disszonáns hangok. Azzal az ürüggyel, hogy vannak Kertész Imrénél nagyobb magyar írók is, bírálják a Svéd Akadémia döntését, ők másnak adták volna. Szerencsére, nem a közvélemény adja a Nobel-díjat, hanem ők. Ugyan ők is tévedhetnek, mint ahogy minden díjhazásra felkért testület, de ez nem von le semmit az örömünkből.
A múlt díjazottai között találunk olyanokat is, akiket az utókor nem tart eléggé indokoltnak, de ez másutt is így van. A műszaki tudományokban könnyebb a bírálók dolga, de ott is bőven találunk tévedéseket. Mégsem jut eszébe senkinek, hogy utólag kisebbítse a díjazottak érdemeit. Még nem olvastam olyan véleményt, hogy valaha, valamelyik magyar származású Nobel-díjasunk érdemét kétségbe vonták volna. Különösen nem azon az alapon, hogy zsidó. Nemcsak Kertész Imre, de a magyar Nobel-díjasok többsége zsidó. Tegyük hozzá, hogy a koruk Magyarországa elüldözte őket, a második világháborúban a front másik oldalán szereztek elévülhetetlen érdemeket. Még azoktól sem hallottam díjazásuk elleni fanyalgást, akik még ma is azt hirdetik, hogy akkor mi szolgáltunk jó ügyet. Ezért érthetetlen Kertész Imrével szembeni fintorgásuk.
Azok közé tartozom, akik nemcsak a saját véleményüket nem tartják esztétikai mércének, hanem a jelenkorét sem. Azt, hogy ki a nagy művész, politikus, a jelenkor soha nem tudta megállapítani. Azt az utókorra bízom. Mégis nagyon örültem Kertész Imre kitüntetésének. Az örömöm akkor sem lett volna sokkal kisebb, ha ezt a díjat most egy lengyel, cseh, zsidó író kapja. Ezt a díjat sokkal inkább a közép-európai zsidósággal szembeni kötelező elégtételnek, mint a magyar irodalom teljesítménye elismerésének tartom. Annak csak másodsorban örvendek.
Jókai Anna (Budapest, Józsefváros, 1932. november 24. – Budapest, 2017. június 5.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már kisgyermekkorában érdekelte az írás, de tizenhat éves korában felhagyott vele és csak későn, 33-34 éves korában folytatta újból és vált íróvá. 1951-53 között könyvelő, 1953-1957 között népművelő, művelődési előadó volt. 1956-ban felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, levelező tagozatra és így munkáját tovább folytathatta 1961-ig, mint főkönyvelő. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett és tanított 1961-től 1970-ig a Budapest VIII. ker. Jázmin utcai általános iskolában. 1966-ban jelentkezett legelső novellapublikációjával, 1968-ban pedig a 4447 című regénnyel. Közben folyamatosan tanított, 1971-től 1974-ig a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. 1968 és 1977 között öt regénye és négy elbeszéléskötete jelent meg, többek között 1969-ben a Kötél nélkül című novelláskötete. Művei ettől fogva az olvasók érdeklődésének középpontjába kerültek és egyre többen olvasták írásait. 1974-től csak írói hivatásának él, szabadfoglalkozású író. 1986-1989 között az Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt.
Akárcsak Németh László, íróként is „megmaradt tanárnak”: műveiben gyakran jelennek meg pedagógusok (Tartozik és követel, A forma, Magyaróra, Szép kerek egész, Selyem Izabella), a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémái. Műveiben megjelennek az emberi közönyösség elleni küzdelem, a szeretet képviselete a világban, a spiritualitás, és a keresztény értékek.