Emberek, könyvek, városok [antikvár]

Több ízben ajánlották már barátaim, hogy egy kötetbe foglalva, adjam ki elmélkedő prózai dolgozataimnak gyűjteményét. De ennek az ösztönzésnek mindig ellene szólt egy el nem nyomható aggodalom. Az én felfogásom szerint a lelkiismeretes író minden könyvének szerves egységnek kell lennie és nem azzal kell elhitetnie az egységet, hogy két könyvtábla közé van kötve. Csak azon a legfelsőbb fokon, amidőn az időtálló egyéniség jelentősége fontossá teszi minden egyes megnyilatkozását, van jogosultsága a belsőleg össze nem függő dolgozatok összekapcsolásának. Sohasem voltam eléggé elbizakodott, hogy ezt magamnak is megengedjem. Tehát halasztgattam évről-évre, de végre mégis az idő kényszerített rá. Mert harminc évnyi irodalmi világszemlélet már magában is a kornak egy zárt területe, már nem egy hiú egyéniségnek élményeit és véleményét tükrözi, hanem egy nemzedék világ felfogását és eseményeit. Fiatalabbakkal beszélgetve, már gyakran éreztem, hogy események és alakok, akiket én még közvetlen jelennek érzek, az ő számukra már történetiek, tehát más értelemben látják őket jelentőseknek és tanuságtételt követelnek azoktól, akiknek a sors megadta a lehetőséget vagy képességet, hogy velük együtt lehettek.