Én. Én. Én. Én. Esterházy Péter [antikvár]

ESTERHÁZY POSZTMODERN? Ha valami engem hidegen hagy, az az, hogy mi a posztmodern, Esterházy Péter A kritikusok többsége a posztmodernek között emlegeti Ester-házyt, tegyük hozzá, joggal, ha François Lyotard tág meghatározására gondolunk, amely szerint a posztmodern helyzet az addigi tudás eszményi egységével való szakítást jelenti. A posztmodern irodalom ismérvei tulajdonképpen egybevágnak Esterházy írásművészetének legjellegzetesebb vonásaival: a kis elbeszélések pluralizmusa, a nyelvi játékok túlburjánzása, az idézetek, az improvizáció, a játékosság, az irónia, az élet és a művészet kettéválása. A Kulturális enciklopédiáhzn olvassuk: „Esterházy Péter (1950-) a magyar posztmodern próza vezéralakja. Elbeszélő technikájának elemei:játék, irónia, anekdota, montázs, megidézés, utalások rendszere, önértelmezés és önhelyeshítés, valamint a metanyelv sokféle egyéb alkalmazása. Az életmű első csúcsa a Termelési-regény (kisssregény) című »ikerregény« (1979)." Tény, hogy a nyelvi konvenciók széttördelése tudatos tett Esterházynál. A posztmodern címkét elsősorban az intertex-tualitás mint a posztmodern regény egyik legfőbb ismérveként számontartott jelenség miatt ragasztotta rá a kritika. Helyesebben a kritika egy része, mert a mértékadó kritikusok egyike sem jelentette ki expressis verbis, hogy posztmodern regényeket írna Esterházy. Hogy csak a róla szóló legátfogóbb monográfiát, Kulcsár Szabó Ernő könyvét említsük (Kulcsár Szabó Ernő: Esterházy Péter. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1996), a tanulmány részletesen kimutatja a posztmodern vonásokat Esterházy regényeiben, ám nem minősíti posztmodernnek magát Esterházyt. Szegedi-Maszák Mihály pedig joggal helyezi el Esterházy műveit a hagyományos, modern és