Forrás 1943. november [antikvár]

Részlet:"EGY-KÉT évtizeddel a háború előtt Budapest volt Magyarországon a város. Azonkívül nem volt semmi, csak provincia, vidék, azaz elmaradottság és kicsinyesség. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a régi magyar kisvárosok hírét maguk a kisvárosiak rontották. Ők lelkileg cserbenhagyták szülőföldjüket, az értelmiség tagjai száműzöttekként éltek a vidéken, gondolataik és vágyaik állandóan a főváros körül keringtek, mint éjjeli bogarak a gyertyaláng körül. Ez a sznobság, amelyben majd mindnyájan bűnösök vagyunk, nyomot hagyott az irodalomban épúgy, mint az újságírásban. Itt is, ott is jóidéig humoros fogalomként kísértett a vidéki város és a vidéki ember. A háború előtt egyszerre azon vettük észre magunkat, hogy városaink nagyszerű lendülettel törnek előre és felfelé. Egy titokzatos történelmi parancsszónak engedelmeskedve, saját erejükből, mondhatnék: az államhatalom szándéka ellenére nőttek és fejlődtek, miként az ifjú Budapest nyakára nőtt Bécsnek, az egyedül legitim birodalmi székvárosnak. A háború után azt kellett hinnünk, hogy a fejlődés szükségképpen zátonyra jut. Városainkban azonban oly nagy volt a termékenység ereje, hogy a gazdasági aszály közepette is valósággal virágba borultak. Ez meglepő és biztató jelenség, mert arra vall, hogy népünk immár igazi kultúmemzetté érett, azaz a közhasznú alkotások vágya és képessége nemcsak egyes kivételes, a korukat megelőzött Korvin Mátyásokban és Széchenyi' Istvánokban él, hanem a magyar polgárság összességében is..."