Határtalan irodalmunk [antikvár]

Borítója helyenként kopottas.
Előző kötetem, a Szlovenszkói helikon (1999) tanulmányaiban azt vizsgáltam, hogyan születik a kisebbségi kultúra, miként keletkezett az 1919. évi államfordulat után a szlovákiai magyar irodalom. Most sem teszek mást, csakhogy ezúttal a nemkevésbé drámai korszakot követő 1948/49-es újrakezdés, a "semmiből" indulás első lépéseit és irányait figyelem. Elsősorban azt, miként próbálta a magyar literatúra e zsenge hajtása meghaladni önnön lehetőségeit. Hiszen minden gátlás ellenére ez az irodalom adta a közép-európai humanizmus egyik legnagyobb gondolkodóját, Fábry Zoltánt, vagy a modern nemzetiségi regény egyik legmesszebbre jutó alkotóját, Duba Gyulát, meg az 1970-es, 80-as évtizedek kísérletező, új utakat kereső nemzedékeit. Másodsorban arra keresek választ, hogy az önmeghaladás mellett e nagyon is határok közé szorított irodalom hogyan tükrözte nemzeti közössége életét, panaszait és vágyait, meg persze az egyetemes emberi értékek sokaságát.