Híd 2010. június [antikvár]

loinai Líuu Kosztolányi édességei avagyaBódis-cukrászda „bambát tettetve hallgattam desiré új tézisét miszerint egy költőnek sok édességet kell ennie sok bonbont és rumos bombát imád mondja az adria túlsózott tintalevese mellett kis cukrászdákban nagy habostortákban fuldokolni" (árvacsáth) Bódis Gábor barátom újságolta, végre sikerült visszakapni szabadkai cukrászdájukat, ott közel a gimnáziumhoz. És ebből kifolyólag lenne egy kérése. Szeretné, ha egy kis kézi könyvtárat rendeznék be a cukrászda karzatán lévő vakablakban. És ha utána is szemmel tartanám, ha én lennék a cukrászda könyvtárosa. Ez tetszett nekem, nagyon tetszett. Máris úgy éreztem magam, akárha egy Kosztolányi-tárcanovella hőse. Máris láttam, amint szanaszét a világban a szállodák nagykönyveiben, a foglalkozás rubrikájába büszkén azt firkantom: cukrászdái könyvtáros. Gábor látta, mennyire izgalomba hozott a kis cukrászda mint olyan. És annak az imaginárius Kosztolányi-tárcának a címe is minden bizonnyal^ cukrászda könyvtárosa. És benne a szerepem. Hogy ismét hős lehetek, még akkor is, ha csupán egy tárcanovella hőse. Máris valami civilizációs kottának tudtam a kis cukrászdát ott a Rudics sarkához közel, a tejpiac Golf-ára-mában, nem messze a zsinagógától, szemben egy tut, cérnát és varrógépet árusító régi bolttal, európai helynek, polgári templomocskának. A Bódis-cukrászda 1924-ben, a Pacsirta megjelenésének évében kezdett üzemelni. A következő év pedig már a másik nagy szabadkai regény, az Aranysárkány megjelenésének éve. Az első regény, mondhatjuk, a kávéház regénye, de a másik regény már a gimnáziumé. A Bódis-cukrászdát pedig éppen a gimnázium közelsége éltette mindig is. A tejeskávé és a fonott kalács. És, mint helyi különlegesség, a karamellatetővel ellátott krémpite: a Bódis-barna. Az államosítás után volt ilyen-olyan resti, balkáni kocsma - ahol a villanyt leütik, és volt albán cukrászda is. Teljesen lezüllött, jóllehet az albán