Hitel 2011. június [antikvár]

KÉRDEZ AZ IDŐ WODIANER-NEMESSURI ZOLTÁN Európától Európáig TÉNYEKRŐL MÁSKÉPP ore Vidal amerikai író formabontó regénye, a Teremtés megkísérli, hogy a perzsa-görög háborúk okait perzsa szemszögből közelítse meg. A könyv ismert tények alapján zavarba ejtően cáfolja a heroikus európai értelmezést, miszerint a szalamiszi, plataiai, marathóni stb. győzelem összgörög teljesítmény. Nemcsak a méd-perzsa birodalomhoz közel eső kisázsai ión görög városállamok (türanniszok), de a Peleponnészosz, Attika, Thrákia, Thesszália demokráciái, a spártai katonaállam királyai, sőt Athén vezetői is gyakran politizálnak perzsa érdekek szerint; mai kifejezéssel élve „kollaborálnak". A történészek elfogult és az eseményeket megszépítő források nyomán a szabad görög (nyugati) szellem és a keleti despotizmus összecsapásáról értekeznek, holott a küzdelmet legtöbbször meglepően kisszerű érdekek mozgatják. Kürosz, Dareiosz, Xerxész, Artaxer-xész szuzai, perszepoliszi és ekbatanai udvara hemzseg azoktól a görög hadvezérektől és politikusoktól, akik a perzsa nagykirályt saját hazájuk elleni hadjáratokra ösztökélik. Mindez ha nem is gyöngíti, de erősen árnyalja a görög dicsőségről és a korabeli társadalomfelfogásról alkotott képünket, végső soron a mai Európa eredetmítoszát. Ugyanezt állíthatjuk a másik idealizált klasszikusról, a Római Birodalomról, mely kiemelkedő teljesítményei ellenére az önzés és a terjedő dekadencia nyomán szétesik, majd megsemmisül. Lehet miatta okolni - többek közt - a népvándorlást és a rabszolgatartó rendszer elavult, gazdaságtalan szerkezetét, de a lényeg: a görög-római szellem „kódolt" hanyatlása, illetve a valóság egyre gyorsuló semmibevétele évről évre tapasztalható. Nagy Károly képlékeny birodalma, illetve az ún. karolingi reneszánsz már csak felvillanásnak tekinthető, holott Európát még jóidéig lendületben tartja a római-hellenisztikus örökség és a zsidó-keresztény eszme beágyazódása. Mondhatni, óriási szerencse, hogy a politeizmus helyébe az egyistenhit lép - esélyei kezdetben igen rosszak -, mert nélküle semmi sem tartaná össze a (kis)királyságokra széteső Európát. E sorok írója nem hisz a marxista „történelmi szükségszerűségben", s éppúgy a görög anankéban (végzetben) sem, vagyis abban, hogy sorsunk a párkák fonalainak tarka és örökérvényű szőttese. Abban sem hisz, hogy a francia felvilágosodás, majd a forradalom által oltárra emelt „ész", a descartes-i gondolatkísérlet és azok szerves következménye: a jakobinus terror új minőséget hoz létre Európában, pontosabban hogy megoldana bármit is - ha csak a köztársaságot követő császárság, a Bourbon-res-tauráció, újabb császárság, kommün, majd az egymást követő respublikák tekervényes útjaira pillant. Európaiak szervezik újjá a rabszolgaságot ezer évvel annak megszűnte után, európai kapitalisták vezetik be az ókori eredetű manufakturális gyermekmunka intézményét, ugyancsak európai tőkések ellen kell harcolni a napi tizenkét órai robot és a vasárnapi (vásár-napi!) foglalkoztatás ellen, végül európaiak robbantanak ki egymást követő két világháborút (a másodikat a békediktátumok elkerülheteden következményeként). „ 11 ¦'ti11, 2011. JÚNIUS [3 ]