Írástudók és próféták [antikvár]

Bevezető A kötetet az utóbbi években megjelent magyar tárgyú írásaimból állítottam össze. Tulajdonképpen újraolvasás s újraértelmezés szinte valamennyi. Az értelmezések alapvető szempontját, szándékom szerint, a bevezető írás magyarázza, amikor a magyar irodalom s a világirodalom kapcsolatát, összefüggését vagy össze nem függését igyekszik megvilágítani. E szempont tehát, hogy az adott szerzőket, Adyt, Babitsot, Füst Milánt, Kassákot, Márait, Pilinszkyt, Mészölyt nem a magyar kánon, hanem a világirodalmi kánon felől próbálom értelmezni. Elkerülve persze a túlzásokat, de abból a feltételezésből kiindulva, hogy - Gadamer kifejezését idézve - a vizsgált művek nemcsak a magyar könyvtár, hanem az egyetemes könyvtár részei is. Vagy másképpen mondva, részesei annak az irodalmi művek közti, tér és idő korlátait nem ismerő párbeszédnek, amelyről Babits szól Az európai irodalom története bevezetésében. A kötet utolsó három tanulmánya más irányba kíván nyitni. Itt természetesen továbbra is az irodalomból kiindulva, egy-egy mentalitástörténeti alapproblémát igyekszem megvizsgálni. Abban a meggyőződésben, hogy a vizsgált jelenségek - a magatartásformák, az identitás mint a centrum és a periféria függvénye, a szabadság fogalma mint a társadalom meghatározó eleme - mindenekelőtt az irodalmi művekben, azoknak a mélyszerkezeteket megvilágítani képes specificitásában válnak érthetővé s elérhetővé. 2002. február Szávai János