Irodalmi szöveggyűjtemény III. [antikvár]

Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852) Az orr 1 Március huszonötödikén rendkívül furcsa eset játszódott le Pétervárott. Ivan Ja-kovlevics borbély, aki a Voznyeszenszkij Proszpekten lakik (a családneve elkallódott, s még a cégéren sem szerepel, amelyen a beszappanozott arcú úr ábrázatja meg ez a felírás áll: „Eret is vágnak!"), szóval Ivan Jakovlevics borbély eléggé korán ébredt, és friss kenyér illata csapta meg az orrát. Kissé felkönyökölt ágyában, és látta, hogy neje - egy eléggé tisztes hölgy, aki nagyon szeretett kávét inni - éppen szedi ki a kemencéből a forró kenyeret. - Praszkovja Oszipovna, ma nem iszom kávét - mondotta Ivan Jakovlevics. - Helyette inkább friss kenyeret ennék hagymával. (Azaz hogy Ivan Jakovlevics kívánta az egyiket is, a másikat is, de tudta, hogy teljes lehetetlenség volna egyszerre két dolgot követelnie, mert Praszkovja Oszipovna sehogy se szívlelte az ilyen szeszélyeket.) „Hadd egyék kenyeret a bolond - gondolta magában az asszony -, nekem annál jobb: marad még egy porció kávé." És egy cipót dobott az asztalra. Ivan Jakovlevics az illendó'ség kedvéért frakkot húzott az inge fölé, az asatalhoz ült, megtisztított két fej hagymát, sót szórt rá, kést vett a kezébe, és fontoskodó arccal fogott hozzá, hogy megszegje a kenyeret. Miután kettészelte, a közepébe pillantott, és nagy ámulatára valami fehéret vett észre benne. Óvatosan megpiszkálta a késsel, megtapogatta az ujjával: „Kemény! - dünnyögte magában. - Vajon mi lehet?" Bedugta az ujját, és kihúzott - egy orrot! Ivan Jakovlevics egészen megrökönyödött, dörzsölgetni kezdte a szemét, és megtapogatta azt a valamit: orr, valóban orr! Méghozzá úgy rémlett neki - valamelyik ismerősé. Ivan Jakovlevics arcán rémület tükröződött. - De ez a rémület egészen eltörpült ahhoz a felháborodáshoz képest, amely úrrá lett a feleségén: - Hol vágtad le ezt az orrot, te vadállat? - ripakodott rá dühösen. - Te alávaló részeg disznó! Én magam jelentelek fel a rendőrségen! Te zsivány! Már három embertói is hallottam, hogy borotválás közben úgy motoszkálsz az orruk körül, hogy alig bírják türtőztetni magukat. De Ivan Jakovlevics nem volt se eleven, se holt. Ráismert, hogy ez az orr senki másé, mint Kovaljov törvényszéki ülnöké, akit szerdánként és vasárnaponként szokott borotválni. -Várj, Praszkovja Oszipovna! Rongyba göngyölöm, és leteszem a sarokba: hadd feküdjék ott egy kicsikét, azután majd kiviszem. - Hallani se akarok róla! Hogy engedném én meg egy levágott orrnak, hogy itt feküdjék a szobámban? Te összetöpörödött kétszersült! Csak vacakolni tud azzal a borotvával a szíjon, de a munkáját nemsokára egyáltalán nem tudja elvégezni ez a semmirekellő, teddide-teddoda fráter! Hogy még én feleljek érted a rendőrségen? Ó, te kontár, te fajankó, takarodj kifelé! Mars ki! Vidd, ahova akarod! A szagát se érezzem! 13