Irodalomismeret 2002/1-2. [antikvár]

MAGYARTANÁROK VII. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJABudapest, 2001. október 5-7. Irodalomtörténet-írás és esszéKenyeres ZoltánPROUST, NYUGAT, SZELLEMTÖRTÉNETL(A montázs és kollázs) Michel Bútor írja egy helyen, hogy az egyén műve egyfajta csomó, amely egy kultúra szövetén belül keletkezik, amelybe az egyén nem belemerül, hanem amelyből felbukkan"' A firenzei dómban látható Domenico di Michelino festménye, amelyen Dante bemutatja az Isteni Színjátékot. A költő balkezében tartja kinyitott könyvét, mintegy a szíve fölé helyezi, körülötte pedig a Commedia allegorikus figurái és jelenetei kavarognak, s közben beúsznak a képbe Firenze ma is látható valóságos épületei. Nemcsak valóság és fikció egymáson való áttűnése ez a kép, hanem a két szerző - Dante és Michelino - egymáson való átbújta-tása is. Hiszen nem könnyű eldönteni, hogy - Bútor szavát használva - Dante bukkan fel" a XV. század festészet formavilágának idiómáiból, vagy éppen Michelino bukkan fel" a nagy irodalmi mű már akkor (1465-ben) elsöprő erejű elismerésének, a kanonizálás nyelvének segítségével. De a festmény mindenképpen az irodalmi mű montázsszerű felhasználásának tekinthető: az irodalom híre, nevezetessége, jelentősége prarafrazeálódik rajta úgy, hogy - korai reneszánsz gondolkodásának megfelelően - már nem is csak az irodalom és festészet jelentőségét, hanem magának a művészetnek és szellemnek a jelentőségét allegorizálja.-Annak a textuális interakciónak, amelyről intertextualitás néven az utóbbi évtizedekben oly sokat beszél az irodalomtudomány, különféle megközelítésekből kiindulva különféle típusait lehet megkülönböztetni.' Itt most eltekintve a montázs és kollázs képző-, fotó- és íilm-művésztből ismeretes technikai jellegű fogalmától montázsnak fogjuk nevezni azt az interakciót, amikor a parafrazeáló mű a parafrazeált műalkotásnak valamely lényegi, alapvető vonását használja fel, mégpedig azonos vagy hasonló funkcióban, tehát úgy, hogy saját lényegi vonásainak kifejezéséhez járul hozzá vele. (Ezen a helyen zárójelbe tesszük azokat a filozófiai és ismeretkritikai vitákat, amelyek a körül forognak, hogy léteznek-e és megragadhatók-e ilyesfajta lényegiségek.) Kollázsnak nevezzük azt a fajta interakciót, amely esetlegesen, kontingens módon válogatva és az eredetitől eltérő funkcióba áthelyezve használ fel textusában más textusokat. Ennél nem játszanak szerepet olyan fogalmak, mint lényegiség, centralitás, jelentési megfelelés. A montázs és kollázs a szövegszerveződés működésében különbözik egymástól: a montázs befogadója megfejtheti és meg is kell, hogy fejtse a parafrazeálás adott jelentését a parafrazeáló mű egészében, a kollázs befogadójának evvel szemben az esetlegesség hatásával kell számolnia. Ha a montázs és kollázs fogalmát ilyen módon határozzuk meg, akkor azt lehet mondani, hogy montázs-használat jellemzi azokat a korszakokat, amelyeket metafizikus