Irói arcképek [antikvár]

Emlékszem gyermekkoromból: nagy tüzijátéknál voltam, rakéták, napok, röppentyük sziporkáztak. Lángszoró lövegek égő várat ostromoltak.De még jobban emlékszem arra, hogy utána még sokáig, nagyon sokáig milyen puskaporos volt a levegő úgy, hogy egy tiszt, aki a közelemben állt, meg is jegyezte: "Hát nem kár azért a sok, hiába elpuffogott lőporért!" Ez a kép most gyakran eszembe jut a nagy tüzijáték tán, amely annyi ember életébe került és amelynek puskaporos levegője oly nehezen múlik el az emberek feje felől. Idestova már annyi év óta van "béke", amennyi ideig a háboru tartott, de az izgalom még benne él az emberek idegeiben, a háboru következményeit még nem sodorta el tőlünk a szél és az idő. És én mégis bizom benne, hogy minden nappal kevesebb puskaporszag marad a levegőben, kevesebb gond és aggaodalom lesz a szivekben és az emberek majd ráérnek arra is, amihez nagyon sok idő és nagyon sok nyugalom kell: az irodalom.