Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:Gondolhatnánk, ismerjük Katona Józsefet. Nagy művét, a Bánk bánt, mely - mint Erdélyi János írta - "egyetlenünk am aga nemében", a klasszikus nemzeti drámának kijáró tisztelettel játsszák több mint másfél évszázada. Katona és drámája kitörölhetetlen a magyar irodalom történetéből, s ezt nemcsak a dráma színpadi útja jelzi, hanem az is, hogy a drámáról szinte áttekinthetetlen mennyiségű elemzés, írás született, köztük olyan remek tanulmányok, mint Arany Jánosé (Bánk bán tanulmányok), vagy Gyulai Pál tanulmányból kinövő monográfiája (Katona József és Bánk bánja). Az első monográfiát újabb elemzésnek sora követte - ezek közül itt Waldapfel József 1942-ben és Orosz László 1974-ben közzétett monográfiáját emeljük ki.Elkészült - ugyancsak Orosz László munkájának eredményeként - a Bánk bán kritikai kiadása (1983), s megjelent Beke József kecskeméti tanár áldozatos tevékenysége nyomán a Bánk bán szótár is.De valójában ismerjük-e Katonát és a Bánk bánt? Tárgyi emlék alig maradt Katona Józsefről, még a Miletz János által 1886-ban kiadott kéziratok (Katona József családja, élete és ismeretlen munkái) is elpusztultak a második világháború alatt. Életéről sem bírunk sokkal több adattal, mint amelyeket Miletz immáron több mint egy évszázada közzétett. Alkatáról sem nagyon mondhatunk mást, mint amire műveiből következtethetünk.