Mesterek és legendák [antikvár]

Részlet: Schütz Antal (1880-1953) A 20. századi piarista rendtörténet egyik legnagyobbja volt. Korábban megismertem, mintsem láttam volna: a legendás, tucatnyi kiadást megélt imakönyv, a Sík-Schütz - így mondta mindenki -egyik szerzőjeként. (Az imakönyvet Sík Sándortól kaptam dedikálva, könyvtáram büszkesége.) Amikor piarista diákként megpillantottam, részvét és döbbenet lett úrrá rajtam: a magatehetetlen szerzetest kispap támogatta a lifthez, vigyázta botladozó lépéseit. A tudós - ronccsá vált. Pedig korábban, munkaereje teljében Európa-szerte ismerték. Becsülte XI. Pius pápa is, aki az előtte tisztelgő zarándokoknak Mihályfi Ákos és az ő nevét említette, s nyilván úgy is becsülte, mint Prohászka Ottokár műveinek sajtó alá rendezőjét. (Munkabírására mi sem jellemzőbb, mint hogy fél év alatt teljesítette a Szent István Társulat felkérését.) Tudós volt, a szó legnemesebb értelmében. Sokoldalú, művelt, alapos. Emellett küldetéses ember, ő maga állított össze könyvet legfontosabbnak vélt írásaiból, s ezt a tevékenysége lényegét kifejező címet választotta (Az Ige szolgálatában, 1928). „Deus docet, et a Deo docetur" - írta neki ajánlott költeményében (A Mester) Sík Sándor, hosszú ideig szövetségese és barátja. „A hűvös eszmén átizzik a lélek." Alighanem ez Schütz Antal működésének vezérelve. Az eszme megvilágítása a ráció segítségével, és követésére indítani a lélek által. így közelített Jézushoz, megéreztetve személyiségének csodás rendkívüliségét. Az embert, aki kora valóságának minden jellemzőjét ismerte és minden problémáját átélte, de meg is haladta: „Hangja mintha hangszóró volna, mely elérhetetlen távolban szól, és mégis lelkünkben csendül meg: tekintete mintha végtelenből nézne ránk és mégis közel; megilletődött idegen és mégis rokon, döbbentő és mégis vonzó, más világ és mégis mindenestül a mi világunk."