Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései [antikvár]

Részlet a könyvből: A költő hitvese. Jó néhány évtizede bájos kis jelenet játszódott le a nógrádvármegyei Petői-kastély ódon bútorzatú szalonjában. Az eset hőse egy drága kis - hősnő volt, a Mauks tekintetes úr pajkos leánykája, Mimiké, aki így szólt akkor Jánosnak, a melléje rendelt inasnak, parancsoló hangon : - Fordítsd fel az asztalt! A tekintetes úr, aki nagyon szerette a kis babát, intett az inasnak, hogy tegye meg a kedvét. - Fordítsd meg mind a bútorokat ! Az öreg újra intett, hogy hát csak nem szabad a »kis kedvenccel« ellenkezni, föl kell minden bútort fordítani a teremben. De Ilonka - mert ez volt a babus igazi neve - még most sem fogyott ki a kívánatokból. - Jánosz, - selypíté türelmetlenül - most már fordítsd meg nekem kívülről az egész házat. Az öreg János katonásan fordult gazdája felé, int-e még ennek a kívánságnak is ? Mert különben amilyen legény volt, nyomban fölfordította volna a Mimiké mulattatására azt a vén Petői-kastélyt mind a négy tornyával egyetemben, hogy úgy állt volna meg ott az anyaföldön, mint egy lábasserpenyő... A tekintetes úr nem intett, Mimiké megnyugodott s ezzel befejezte élete összes felforgató törekvéseit. Ami ezután következett, nem rombolás volt, hanem építés, az emberi élet legszebb építése, emberi egészségnek építése. Igen, Mimikéből Ilonka lett, Ilonkából Ilon, Hon fiam, a legnagyobb magyar mesemondó hűséges hitvese, Mikszáth Kálmánné, és ennek a ragyogó névnek viselése oh nagyon soká nem ragyogást jelentett, hanem szenvedéses önáldozást, a legszebbek, a legfájdalmasabbak s legnemesebbek egyikét, amilyet csak mutathat az asszonyok történetének mártirológiája.