Napút 2018. március [antikvár]

Hetedhét Johannes Weidenheim „ Itt a parádé!" Álomjelenetek egy elsüllyedt világbóF Simon már sok fülledt napot eltöltött a levegőtlen kórteremben, amikor egy délután egyszer csak ellenállhatatlan mehetnékje támadt. Csak kiszabadulni innen ! így hát kapta-fogta magát, s csak úgy papucsban és pizsamában kisétált az épületből, de még az udvarból is. Odakint minden szeglet teljesen néptelen volt, aki élt, nyilván az árnyékot kereste. Az égre éppenséggel ráborult valami fátyolszerűség áttetsző leple, ami a napfényt valamelyest függönyözte, de a mozdulatlan levegőt a tikkasztó hőség ezáltal még inkább megülte. Messze, az ég alján a szemével közben valami villámlásfélét is sejtett, ennek azonban nem tulajdonított jelentőséget. Annál kevésbé, mert belül valami, életében eddig nem tapasztalt feszülést érzett, ami a gyomortájéktól kiindulva egész testfelületére átsugárzott. Erre ráfonódott mindaz a nyugtalanság, ami egy ideje már álló naphosszat fojtogatta. A következő pillanatban a pizsamája alatt minden előjel nélkül elöntötte a veríték is. Ám ahelyett, hogy visszafordult volna a kórházi pavilon irányába, félönkívületében csak lépdelt tovább, a hídon visszafelé, ahol a mentővel átjöttek, s a túlparton egykettőre a városszéli utcákban találta magát. Azalatt egészen hirtelenül nehéz felhők torlódtak fel a mennyboltozatra, előreküldött párájuk átforrósodva ért felszínközeibe, mielőtt a csatornáikat megnyitották volna. Kezdetnek ehelyett, minden átmenet nélkül, orkánerejű szél vette birtokába a terepet. Simon akkor, csukott szemmel, hogy a sugárban lövellő port, szemetet kívül rekessze, már csak fától fáig tapogatózott, így is minden erejét latba kellett vetnie, hogy a talpán maradjon. Elért a vízparthoz még közel egy utcasarokhoz, s a fatörzs, melybe ott utolsó erejével belekarolt, ím, eperfa volt, ahogy vakon is, csak a tenyérhúsába mélyedő göcsörtös kérgéről felismerte. ím, egy árva példánya őrzi még itt a régi Marézi emlékezetét - számtalan kiszáradt vagy kipusztított társa ellenében De túlontúl nem feledkezhetett bele az emlékezésbe. A szélcsatornát képező utcák találkozásánál a két irányból süvítve előtörő szélfergeteg, itt a sarkon, hatalmas csattanással egymásnak ütközött, majd - és Simon azonnal tisztában volt vele, most mi következik - a kavargó por, törmelék, mely addig az arcát verte, szinte az orra előtt sugárban felszökő, forgó tölcsérben egyesült, melynek magasra felnyúló szárát a szemével, ahogy kinyitotta, nem is tudta végigkövetni. A jelenséget tulajdonképp Jól Részlet Johannes Weldenhelm tieimkehr nach MaresI - Visszatérés Maréziba' - c. emié-Kezésregényébői, meiy a regényliős 5imon Messer egy kései vajdasági utazása űrügyén - „Marézinak" elkeresztelt - bácskai sváb szülőtája 1945 kőrüi megsemmisült világát idézi. A mű másik részlete megjelent a Mapút 2015. novemberi Kiadásában. A szővegrészűnhben többször említett „Qreifenstein": a helység elegáns, a polgári kórt is befogadó étterme és kávéiláza; Tamara; a regényhős - megbetegedése miatt utána utazó - élete párja.