Petőfi [antikvár]

Részlet a kötetből:CSILLAGHULLÁS. Elgyötört magyarra nagy éjszaka szállott, Sötétbe vont várost, pusztát és falut. Régi dicsőségről szőve hiú álmot, Nemes, polgár, jobbágy mind, mind elaludt. Fenn az égibolton hiába világolt Csillag-milliókból fény-diadalút, Úgy látszott: a nemzet, város, falu, puszta Magát lassan-lassan halálba alussza. Néha mégis, hunyó pásztortüzek mellett Egy-egy könnyü alvó álmából ijed: Nézze öregbojtár!... Látja-e kegyelmed? Csuda csillaghullás, soha még ilyet!" Az öregbojtárban megáll a lehellet, Földre sziporkáznak csillagfény ivek... Úgy érzi, úgy mondja: égi magvetés ez, Valamikor ebből gyönyörű termés lesz."