Poe Edgar [antikvár]

Részlet: Ötven éve immár annak, hogy a feketeruhás, nyúlánk, sápadt férfi, akinek arcán soha senki nem látott mosolyt, megtért Tycho Brahe csillagára, a kilobbant tüzű, magános bolygóra, amelynek sorvadásos fénye szelíden derengett át gyermekkora kóválygó álomképein. De ha kezünket műveire tesszük, a könyvek táblája megemelkedik a sápadt lapok fölrebbennek, és csöndes éjjelidőben halk dobbanások neszét kapja el a fül. A könyvek tüdeje jár föl-le, a könyvek szíve dobog. A könyvek élnek és amit mondanak, nekünk mondják, a mi módunkon, a mi nyelvünkön, a mi szavainkkal. És az, aki írta őket, velünk van, köztünk jár, nem mint kísértet, hanem mint eleven valóság, mint kortárs. Akiket classicusoknak szoktunk nevezni, azokat moderneknek is hívhatjuk: amit alkottak, úgy tetszik, mintha korunk meg nem született legnagyobbjai alkották volna. Poe is classicusa a világirodalomnak, ha a "classicus" jelzőt nem philosophiai értéke szerint értjük, nem mint a világ egységben látóját, mint harmóniás egyéniséget, hanem egy bizonyos, egy egészen sajátos irodalmi irány legeredetibb és legtökéletesebb képviselőjét, egy bizonyos disharmónia legnagyobb alakító mesterét és kifejező művészét értjük rajta.