Színes irodalom 9. [antikvár]

„Ha egy költő szemére hányják, hogy a dolgot nem a valóságnak megfelelően ábrázolta, azt válaszolhatja, hogy ennek ellenére helyesen ábrázolta." • Arisztotelész: Poétika. 1963, Magyar Helikon, 112.1. esztétika: a széppel és a művészetek elméletével foglalkozó tudomány szinonima: rokon értelmű szó vagy kifejezés Tornyai János (1896-1936): Bús magyar sors, önéletrajz. 1908, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely Az irodalmi nyelv A szépirodalom a művészetek egyik ága, a szó művészete. Minden művészetnek van valamilyen sajátos eszköze, anyaga. A festő például színnel és vonallal, a szobrász valamiféle megmintázható anyaggal (fa, kő, márvány, érc), a zeneszerző harmonikus sorrendbe illesztett hangokkal fejezi ki önmagát. A szépirodalom anyaga a nyelv. Az a nyelv, amelyet életünk során nap mint nap használunk. A nyelv olyan jelrendszer, amelynek jelei (pl. a szavak) közmegegyezés alapján idéznek fel tudatunkban fogalmakat, jelcsoportjai (pl. a mondatok) pedig gondolatokat. A nyelvi jelrendszer tehát nem közvetlenül hat érzékszerveinkre. A festményt, a szobrot látjuk, a zeneművet halljuk, s gyönyörködünk benne. Mivel a szépirodalom anyaga a nyelv, az irodalmi művek közvetve hatnak ránk: belső érzékelés útján képzeletünk teremti meg tudatunkban a valóság érzéki képeit. A köznyelv és a szépirodalomban felhasznált nyelv szókészlete és nyelvtani rendszere mindenben megegyezik egymással. Ha azonban tüzetesen megvizsgáljuk egy-egy szépirodalmi alkotás, például egy népdal vagy egy költemény szövegét, észre fogjuk venni, hogy az ún. esztétikai vagy irodalmi nyelv alapvetően különbözik mind a hétköznapi, mind a tágabb értelemben felfogott irodalom (pl. tudományos művek, publicisztikai cikkek, tankönyvek) nyelvhasználatától. FELADATOK 1. Az irodalnni nyelv a közlő funkción túl olyan sokrétű érzelmeket s ezeknél is sokkalta ösz-szetettebb élményeket képes kifejezni s mások számára is felidézni, amelyekkel a köznyelv nemigen tud mit kezdeni. Próbáljuk meg kifejezni nyelvi eszközökkel azt az érzést, hogy „szomorú vagyok", pontosabban a magányból, az emberi árvaságból fakadó boldogtalanság érzésének fájdalmát! Mennyivel közöl többet Tornyai János festménye? És József Attila fényképe? 2. Vessük össze a „vigasztalhatatlan vagyok" és a „kínoz a magány" közléseket! Melyiket érezzük kifejezőbbnek? 3. Gyűjtsünk szinonimákat a „bús" fogalomra!