Bővebb ismertető
Csöndes ünnep két tételben
Ha lenne és lehetne jelentősége, azt írnánk: jubileum. Hiszen tizenöt éve ezidőtájt merült föl merőben véletlenül a gondolat, hogy legyen TEKINTET. S most a tizenötödik évfolyam lezárul; másfél évtized munkája, reménye, küszködése, vívódása, kudarca és eredménye, kínlódása és robotos szépsége szinte észrevétlenül elvégeztetett. Nagy szavak illenének ide, de a TEKINTEThez nem illenek nagy szavak.
Sorolni kellene neveket, de nem sorolunk, mert senkit sem szeretnénk kihagyni. Mi, amíg adatik, emlékezünk mindenkire, függetlenül attól, hogy hol volt, mit gondolt tizenöt éve, majd az évek alakulásával hová jutott s gondolatai hogyan változtak. Akikre ma már csak emlékezhetünk, azokat, amíg adatik, nem felejtjük el. S ez nem tisztesség ügye csupán, hanem a bennünket is mérlegre tevő emberségé mindenekelőtt.
Sorolnunk kellene számokat is. Hogy hányszor jelentünk meg, összesítve hány ezer oldalon, hány tízezer mű (vers, novella, regényrészlet, dokumentum, emlékezés, kritika, műfordítás, esszé, tanulmány) látott szerény nyilvánosságot lapjainkon. Hogy hány fiatalnak lett első, s hány ilyen-olyan korú szerző utolsó megjelenése a TEKINTETben. De nem soroljuk az összeszámolható számokat. Túlságosan egyszerű lenne, szemérmetlenül parádézó.
Azt gondoltuk, s ma is azt gondoljuk: vétek bonyolulttá mesterkedni az egyszerűt, és bűn egyszerűvé erőszakolni azt, ami bonyolult.
A szándékokról is kellene írni, de mi soha nem akartuk csak írni a szándékokat. Volt József Attila-számunk (évforduló nélkül), és centenáriumos Veres Péter meg Illyés. Próbáltuk folyton és folyamatosan, hogy ne legyen tőlünk semmi idegen, ami emberi.
S persze, kellene idézni anekdotás, sugárárnyékos emlékeket. Nem idézünk, hiszen ki tudhatja: fontosak-e, s ha igen, vajon hányunknak s ugyanúgy-e.