Válogatott irodalmi tanulmányok [antikvár]

kölcsey ferenci Kölcsey Ferenc halálának száz éves évfordulóját ünnepi külsőségek között ülte meg a hivatalos Magyarország. Szónoklatok, újságcikkek, idézetek légiója idézte emlékét. Verseit kommentálták, pesszimizmusát magyarázták, szabadság-hitére „mentő körülményeket" találtak. És mennyi frázis, üres, bombasztikus, díszmagyaros frázis volt ebben az egesz ünneplésben! A magyar haladás nagy alakjait illetően a frázis mindig idejében jelentkezik, ha arról van szó, hogy azzal hidalják át a mérföldes távolságot a magyar történelem klasszikus korszakának óriásai és a mai reakciós Magyarország törpéi között. Nem értik Kölcseyt, nem is érthetik, nem is akarják megérteni. De megpróbálják kisajátítani. Keresgélik Kölcsey költészetében, gondolkodásában, politikai tevékenységében azokat az elemeket, amelyeket kiragadva összefüggésükből, felhasználhatnak Kölcsey egész lényének meghamisítására. Kölcseyt mindenáron ősükké akarják faragni. Hiábavaló igyekezet. Kölcseynek ezt a reakciós kisajátítását nem is nehéz meghiúsítani. A magyar haladás híveinek nem kell Kölcseyt „kisajátítaniuk", nekik nem kell Kölcsey művének egyes oldalait kiragadniuk: nekik semmi másra nincs szükségük, mint arra, hogy megértsék és megszólaltassák a valóságos Kölcseyt, az egész embert. Az egész Kölcsey pedig maga tanúskodik arról, hogy kinek az őse.