Világirodalom [antikvár]

Szűkebb vagy szélesebb körű olvasmányaink, nyelvi ismereteink alapján mindannyiunk tudatában más-más „világirodalom" él. Ha egy mű mély hatást gyakorol ránk, hajlandóak vagyunk azt már világirodalmi szintűnek, tehát a fogalomba tartozónak tekinteni. Az egyéni esztétikai ítélet esetleges elfogultságát és pontatlanságát a közösség (iskolai oktatás, szakmai konszenzus, könyvkiadás stb.) történelmi távlatokban korlátozza vagy hitelesíti. Témájában több ezer évet és több tucat nyelvet áttekintő kötetünk nem szólhat a világirodalom valamennyi jelentős alkotójáról és alkotásáról. A nyilvánvaló terjedelmi korlátokon túlmenően azért sem, mert nincs általános érvényű, rögzített irodalmi kánon, s valószínűleg nem is lesz soha. Mindazonáltal célunk volt megtalálni a német és francia előzményeket követően Goethe alkotta és körülírta (1827) Weltliteratur szó tartalmában az általános egyetértés minimumát. Kötetünk abban is hű akar maradni a weimari költő szelleméhez, hogy a klasszikus hagyományból merítő európai literatúra bemutatása mellett közel húsz nem európai nyelvű irodalmat is tárgyal. Kiindulópontnak a középiskolai tankönyvek és a legjelentősebb hazai bölcsészkarok magyar szakos képzésének világirodalmi részét tekintettük, amelyhez hozzávettük néhány mértékadó külföldi egyetem ilyen tananyagát is. A szerzők többségükben egyetemi tanárok, oktatók, akik az említett „kötelező" rész felett saját belátásuk szerint válogattak a szakmai kompetenciájukba tartozó alkotások közül. A kutatás legújabb eredményei alapján, a mai ember számára vonzó módon igyekeztünk bemutatni az irodalomtörténet esetenként több ezer éves tényeit. Nemcsak minden olvasással születik újjá az alkotás, méghozzá minden korábbitól különböző módon, hanem az egyes koroknak is megvan a maguk többé-kevésbé rájuk jellemző olvasata, irodalomtörténeti értékrendje. E „találkozások" által él a maga filológiai állandóságában is örökké változó remekmű.