Zalabai Zsigmond [antikvár]

Előfeltételek „A jövő útja - ha egészséges, erős irodalomkritikát akarunk teremteni - egy olyan szintézis felé kell hogy vezessen, amelyben a Fábry-féle valóságérzék és etikai érdeklődés egyensúlyba kerül az esztétikai elemzéssel, az irodalmibb és műközpontúbb gondolkodással: egy olyan kritikai eszmény felé, amelyben a »valóságirodalom« és -az irodalom valósága« fogalmak nem dilemmát, hanem egy és ugyanazon dolog dialektikus egységét jelentik." Ez az a Zalabai Zsigmond nem egy könyvében szereplő, mások által is többször idézett passzus, amely az irodalomkritikus-esztéta „ars criticá"-ját már a pályakezdetnél kijelölte, s amelyet a szerző ma változatlanul érvényesnek tekint. Ahogy Zalabai említett írásában, első kötete nyitódarabjában, az Ars críticában' szerepel: Fábry „etikaközpontúsága még a Kevesebb verset - több költészetet, az Antisematizmus és a többi nagy tanulmánya idején is olyannyira erős maradt, hogy háttérbe szorította a forma tüzetesebb elemzését". Zalabai kritikái, esszéi, tanulmányai fő jellemzője a forma szakszerű vizsgálatának elve, illetve annak tudatosítása, hogy a forma is tartalom. A idézett írás szerint a Fábry képviselte, tehát a szlovákiai magyar irodalomkritikában egyeduralkodó értékrend a „stószi remete" halála után kétfelé „ágazott": „Az irodalmat szociológiai tényként felfogó műbírálatot Duba Gyula kötete élteti tovább (mily jellemző már a címe is: Valóság és életérzés!), a másik utat, amely már 7 mmp'^!^; Vi iMy ''ívÉi