Bővebb ismertető
Magyarország az államalapítás óta történeti alkotmány alapján működött; a hatalom gyakorlása kezdetben a keresztény alapelvek szerint történt, és ez a gyakorlat szinte észrevétlenül nőtt át a hatalom alkotmányos működésébe. A történeti alkotmány és az alkotmányos intézmények működő kormányzati rendszert teremtettek, s óriási szerepet játszottak az ország függetlenségének megőrzésében, vagy időszakonként legalább a függetlenség gondolatának, igényének táplálásában. Az alkotmány által meghatározott rendszer ugyanakkor évszázadok hosszú sorára merevítette meg a társadalom kiváltságosokra és alávetettekre történő megosztását.
Ismeretes, hogy a történeti alkotmány lényegét jelentő szerves alkotmányfejlődés megszakadt. Már a rendszerváltozást megelőzően, a 80-as évek második felében egyértelművé vált, hogy a politikai intézményrendszert meg kell reformálni; a parlamentáris demokráciát megvalósító, az emberi jogokat nem csak a puszta deklaráció szintjén biztosító új alkotmányra, és ehhez kapcsolódóan a politikai jogokat kiterjesztő és kiteljesítő sarkalatos törvényekre és demokratikus intézményrendszerre van szükség. Az új alkotmány megalkotásának szakmai munkálatai megkezdődtek, a politikai rendszerváltozást lehetővé tévő törvények, közöttük a jogállami tartalmú alkotmánymódosítás 1989-1990-ben megszülettek, de az új alkotmány létrejöttének nem voltak meg a politikai előfeltételei.
A rendszerváltozást követő első Országgyűlésre hatalmas feladat hárult: a jogrendszer egészét kellett hozzáigazítani a tartalmát tekintve megújult alkotmányhoz. Az új alaptörvény kidolgozására ezért - bár az előző kormány programjában ez szerepelt - akkor nem kerülhetett sor, a feladat az 1994-ben megválasztott parlamentre várt.