Bővebb ismertető
Előszó
A Belügyi Tudományos Tanács azon elhatározását, miszerint Biztonsági kihívások a 21. században címmel tanulmánykötetet jelentet meg, az a felismerés ébresztette, hogy a magyar államot felelősség terheli hazánk közrendjének erősítésében. Ennek a felelősségnek a fő terhei a belügyi kormányzatra nehezednek, különösen pedig azokra a rendvédelmi feladatokat teljesítő szervezetekre és szolgálatokra, amelyek naponta néznek szembe alapértékeinket fenyegető veszélyekkel, az ország jogrendjét semmibe vevő jogsértésekkel, a bűnözés kihívásaival.
A 21. század második évtizedének végéhez közeledve elmondhatjuk, hogy nagyon messze kerültünk a világban harmóniát ígérő időszaktól. A modern rendészet az újkori Európa polgárosodási évtizedeiben szerezte meg azt a képességét, amellyel a rendet romboló erőszakkal szemben is hatékonyan tudott fellépni. Az anyagi és a szellemi kultúra európai értékeit a legjobb elmék teremtették meg, de az értékek védelmezéséhez szükség volt a rendőri erőfeszítésekre. A biztonságról gondoskodó államnak ezekre az erényekre ma is szüksége van, a hatósági monopólium érdemes a fejlesztésre. A közrendért és a közbiztonságért fáradozó állami vezetés e munkájában is számít a tudományok segítségére, történjen az akár korrekt helyzetkép vázolásával, akár egy technikai vívmány, egy új kezdeményezés bemutatásával vagy figyelmeztető kritika megfogalmazásával. A kutatások közös tudásunkat gyarapítják, közelebb visznek a jó döntésekhez.
A Belügyi Tudományos Tanácsot dicséret illeti a kötet megtervezéséért és a megvalósításért. Korszerű gondolkodásra vall, hogy a biztonság lehetséges értelmezési mintái között a társadalomtudományok mellett ott találjuk a természettudományos eszköztárat is, olyan fontos területeken, mint az energiabiztonság, az egészségügy és a vízgazdálkodás. A Belügyminisztérium nagyra értékeli a Magyar Tudományos Akadémia támogatását, és mindenekfelett azoknak a tudósoknak, kutatóknak, elméleti szakembereknek a teljesítményét, akik szerzőséget vállaltak, így egy kivételes, a maga műfajában páratlan közös szellemi terméket nyújtanak át az olvasóknak. A szerkesztők előrelátását jelzi, hogy a most útjára bocsátott kiadványban helyet adtak a kutatók legifjabb tehetségeinek, a jövő tudósainak is.
Bízom abban, hogy a rendészeti igazgatásért felelős munkatársak hasznos forrásként forgatják majd e kötetet. Hiszem, hogy a tanulmányok segítik a mindennapi teendők végrehajtását, erősítik a természet- és a társadalomtudományok művelőinek közös gondolkodását, szellemi muníciót nyújtanak a rendészeti közép- és felsőfokú szakképzéshez, valamint ösztönzik a rendészetelmélet fejlődését.
Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere