Közigazgatás a 21. század elején - Célok, eszközök, módszerek [antikvár]

Részlet: 1. a területi és a helyi igazgatás változásai a nemzetközi trendek tükrében Bevezetés A tanulmány néhány jelentősebb európai ország (Nagy Britannia, Svédország, Franciaország Németország) közigazgatásának, illetve területi, helyi igazgatásának az elmúlt több mint fél évszázad alatt bekövetkezett változásait tekinti át - a teljesség igénye nélkül - a közös és eltérő jegyeket, a meghatározó trendeket kutatva. E mellett az elemzés kitér a magyar közigazgatás fejlődési szakaszaira, az egyes korszakok jellemzőire, a mai helyzet bemutatására. A cél a hazai közigazgatás, helyi igazgatás változásainak nemzetközi folyamatok mentén történő értelmezése. A komparatív módszer alkalmazása segíthet a közigazgatási alrendszer immanens sajátosságainak a feltárásában, a változás ellen, illetőleg a változás irányába ható erők felismerésében, rendszerezésében, a jelenlegi helyzet mélyebb, átfogóbb megértésében, s nem utolsó sorban adalékokkal szolgálhat a jövőbeli fejlesztések számára. Elméleti fogalmi keret A tanulmány elméleti keretét részben az institucionalista megközelítés irányzatai adják; a, A történelmi instítucionalizmus hangsúlyozza a jogi, kulturális tradíciók meghatározó szerepét a jövőbeli fejlemények szempontjából. Az út függőség tétele' (path dependency) rámutat a történelmi tényezők kényszerítő erejére. Hasonlóan, az indulás feltételeire (starting condition) koncentráló elmélet szintetizálja azokat a tényezőket, melyek a kritikus pillanatban alakíthatják, formálhatják az intézményi fejlődés nyomvonalát. b, Az aktor központú instítucionalizmus a releváns politikai, gazdasági stb. aktoroknak, az aktorok szövetségeinek szentel figyelmet, annak a folyamatnak, melynek során az érdekek, értékek, szándékok és képességek az intézményekkel kapcsolatos döntéseket befolyásolják. c, A diskurzív instítucionalizmus a nemzetközi és nemzeti diskurzusok^ hatását vizsgálja az intézményi fejlesztésében. Míg az izomorfizmus elmélete az intézményi modellek és minták átvételének mechanizmusát helyezi előtérbe. Az értelmezés másik metszete a centralizáció-decentralizáció elvének korszakokhoz, politikákhoz, fejlesztési, korszerűsítési programokhoz kapcsolódó alkalmazása. Míg az institucionalista teória arra keresi a választ, hogy az intézmények hogyan jönnek létre, hogyan működnek és változnak,^ addig a centralizáció-decentralizáció nemcsak a változásokra, hanem azok következményeire is rámutat. m ' Az útfiiggöség tétele arra ad magyarázatot hogy a múltban, adott körülmények között meghozott döntések meghatározzák a jövőbeli választás alternatíváit Jóllehet a múltbeli körülmények már nem relevánsak. ^ Hyen domináns, széles körben vitatott elméleti irány volt például a New Public Management teóriája. ^ J. P. Olsen; Change and Continuity: An Institutional Approach to Institutions of Democratic Government European Political Science Review, 2009. Vol. 1, No. 1. 8.