Bővebb ismertető
I.
A RENDŐRI CSAPAJERŐ ALKALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATOS ALAPFOGALMAK
A reudőreég szolgálati feladatainai: teljesítése során mindig jelentkezik olyan állampolgári deviáns magatartás, elemi vagy ipari katasztrófsL, ami jelentősen befolyásosa a résztvevő rendőri erők létszámát. Az elmúlt évtizedekben a rendőtség szolgálati ágai és szakszolgálatai összevont állománnyal, elsősorban a védett vezetők utazásainak, valamint a nagy tömegeket vonzó sport-, kultúrális és egyéb rendezvények biztosításában, szökésben levő bűnözők felkutatásában és elfogásában, elemi katasztrófa helyszínének zárásában, a mentési munkálatok irányításában működtek együtt. E mellett felkészültek az alkotmányos rend megváltoztatására irányuló bűncselekmény és különböző terrorcselekmény felszámolására.
A társadalmi fejlődés, az egyesülési és gyüiefaízési jogról szóló törvények megjelenése, a politikai pártok ki és t^áakkulása nagyobb mozgásteret nyígt az állampolgároknak. Szabadon kifejezhetik tetszésüket vagy nemtetszésüket az országgyűlés, a kormány, bármelyik politikai párt vagy társadakni szervezet tevékenységével kapcsolatban. Ez hozzájárul az állampolgárok közterületen való tömeges megjelenéséhez és így közvetve a közrend, közbiztonság fokozott veszélyeztetéséhez.
Külföldi tapasztalatok alapján napjaink tömeg megmozdulásaira legjellemzőbb az a tevékenység, amikor a résztvevők egy csoportja épületekben, tárgyakban, gépjárművekben kárt okoz, maga körül tör-zúz, esetleg gyi^togat, gépkocsikat borít feL