Bővebb ismertető
Az IPARI VÁLLALATOK ÜZEMTANA cimű könyvem első kiadását a hites könyvvizsgálói vizsgára készülők számára irtam. A könyv tömör mondatokban foglalta össze a tananyagot és azt a célt szolgálta, hogy a vizsgára készülő - miután szakkönyvek alapján már széleskörű tájékozást nyert - annak alapján nyerjen áttekintést a tananyag fölött és adjon végleges formát tudásának.
Az 1936.-ban megjelent I. kiadás egy év alatt elfogyott; az eredmény tehát igazolta, hogy a könyv céljának megfelelt. Az utóbbi időben a könyv iránt egyre növekvő kereslet jelentkezett, mégpedig nemcsak könyvvizsgálói vizsgára készülők, hanem főképpen ipari vállalati tisztviselők köréből, kik gyakorlati tudásukat akarták elméleti irányban kimélyíteni és áttekintést akartak szerezni az ipari vállalatok szervezete fölött.
A könyv II. kiadását ezeknek az ujabb kívánalmaknak megfelelően dolgoztam át és adom közre abban a reményben, hogy mint az első kiadásnál, úgy ennél is sikerülni fog az igényeket kielégítenem. A könyv terjedelmét lényegesen bővítettem, az anyagot több irányban kiszélesítettem és gyakorlati példák, szemléltető ábrák beiktatásával olyanok számára is érthetővé tettem, akik ily irányú előtanulmányokat nem végeztek.
Budapest, 1941. március hó.
A SZERZŐ