Összetörve [antikvár]

Bevezetés Az összeomlás felismerése és a válaszreakció „Ó, most sok a dolgom" - mondta nagyi, amikor arról érdeklődtem, hogy van. Úgy tűnt, hogy mindig a konyhában főz, és ha a beszélgetés egy kicsit is parttalanná vák a számára, akkor a „nagyapa tudja ezt, kérdezd meg őt" volt a kedvenc mondata, miközben elvonult, hogy meghámozzon még néhány krumplit. Gyerekként, a nyolcvanas években nem tudtam azonosulni a gondolataival, ám most azon tűnődöm, vajon jól alkalmazkodott-e a helyzetéhez. Mindannyian örülünk némi figyelemelterelésnek, ami lefoglalja elménket és testünket: filmek, hírek, sport, zene, pletyka, házimunka, főzés, iskola vagy esetleg néhány, a szomszédokkal vagy a munkahelyen megejtett szóváltás. Még a fájdalmas figyelemelterelés is szolgálhat valamilyen célt. Mint például egy könyv elolvasása civilizációnk közelgő pusztulásáról. Vagy ami még rosszabb, egy arról szóló könyv megírása. Változó korunk egyik érdekes jele, hogy a közvélemény-kutatók elkezdtek felméréseket készíteni arról, hogy szerintünk vége lesz-e a világnak, és ha igen, mikor. Vagy legalábbis a mi világunknak, a nagy rendszeren belül. Olyan kérdéseket tesznek fel, mint „Ön szerint meg fogjuk-e oldani az éghajlatváltozás problémáját?" vagy „Ön szerint a gyermekeinek jobb élete lesz-e majd?" Nos, ha Ön úgy gondolkodik, mint az emberek többsége azokban az országokban, ahol a felméréseket végezték, akkor jó eséllyel mindkét kérdésre azt válaszolta, hogy „Valószínűleg nem".^ Tudom, hogy ezek nem könnyű válaszok. Azok, akik közülünk odafigyelnek arra, hogy mi is történik körülöttünk, őszintén aggódnak amiatt, hogy az élet számos szempontból egyre nehezebbé és bizonytalanabbá válik ezen a gyönyörű bolygón. Az energiaköltségek az egekbe szöknek. Az ételek és italok ára olyan magasra emelkedik, hogy az eladósodás rémképe rontja el az ízüket. Nyomasztó a fenyegető fertőző betegségek veszélye.