Bővebb ismertető
ELŐSZÓ
Etoben a kötetben a munkanélküliséghez kapcsolódó, elsősorban pszichológiai alapú kutatá;^k eredményeit gyűjtöttük össze. A tanulmányok több éves kutató és szervező munka eredményéről próbálnak áttekintést adni, amely mögött a szerzők erőfeszítésén túl olyan támogatók álltak, akik felmérték a munkanélküliség kezelésének társadalmi, politikai és szakmai fontosságát. A támogatók közül ki kell emelnünk a Munkaügyi Minisztérium, illetve az Országos Munkaügyi Központ szerepét, akik a Világbanki közreműködést biztosították munkánkhoz. Természetesen a fent említett intézményeket minden esetben ügyszerető, problémaérzékeny emberek jelentették, akik a hivatali kötelezettségeiken messze túlmenő támogatást nyújtottak, és biztatást adtak a megfogalmazódó, kialakuló problémák megoldásához.
Hamar fel kellett ismernünk, hogy a munkanélküliség kezelésére kidolgozott humán jellegű módszerek csak akkor terjedhetnek el, ha megfelelően képzett szakemberek dolgoznak a gyakorlatban. Ez a szakemberháttér nem áll rendelkezésre, ezt fejlesztésekkel párhuzamosan kell megteremteni. Erre vállalkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara akkor, amikor 1992-ben elfogadta a munkavállalási
tanácsadó képzést, megteremtve annak szervezeti és tartalmi feltételét. Mindez az egyetem vezetésének támogatása nélkül nem következett volna be, amiért ezúton is köszönetünket kell kifejeznünk.
Könyvünket egy tervezett sorozat első kötetének szánjuk. Tervünk, hogy a későbbiekben tematikus megközelítésben folyamatosan elemezni szeretnénk az itt bemutatott főbb témákat. E kötet központi gondolata a humán szolgáltatás fejlesztésének és bevezetésének támogatása a munkaügyi szervezetben. A humán szolgáltatás általános és speciális értelmezésen túl a tanácsadó szakra vonatkozó információk alkotják a kötet egyik tartalmi egységét. A másik tartalmi egységet a humán szolgáltatásban alkalmazott módszerek bemutatása jelenti, ahol elkülönítjük a munkavállalási tanácsadóknak és a pszichológiai szakszolgálát számára ajánlott módszereket. (Ebben a kötetben nem szerepelnek az