Bővebb ismertető
Bara Zoltán
AZ ÉRTÉK MÉRTÉKRENDSZERE ÉS AZ ÉRTÉK SÍKOK
(Hozzászólás az értékelmélet két témaköréhez)
A) Az értélt mértékrendszere, avagy a standard munká elmélete
1. A marxista politikai gazdaságtan a munkaértékelméletet olyan alapnak tekinti, amelyből ai árutermelő társadalmak termelési viszonyainak
az elemzése kiindulhat. Ezért igen fontos, hogy az értékelméletünk hibátlan logikai konstrukciót alkosson. A Közgazdasági Szemle által elindított értékvlta az értéimagyság meghatározottságának vonatkozásában éppen ezt a konstrukciót kérdőjelezte meg. Ennek a vitának különösen jelentőséget kölcsönöz az a tény, hogy a marxi értékelméletet erről az oldaláról mindeddig nem érte lényegi kritika. (Nem tekintem annak a bonyolult munka egyszerű munkára való visszavezetésének pontos mennyiségi meghatározatlanságának problémáját, amellyel már többen is foglalkoztak.^)
A Szemle hasábjain fogalmazódtak meg először az érték nagyságával kapcsolatos lényegi problémák. Bródy András^ vetette fel első izben, hogy az értékelméletünk mindeddig még nem oldotta meg azt a probléntót, hogy miképpen lehet két időpont vagy két ország értéknagyságait összehasonlítani. Bánfi Tamás^ már kimondja, hogy a munkaidő nem alkalmas az érték mértékének a szerepére, s ezért más mértékrendszerre van szükség. Zalai Ernő^ vállalkozik elsőként a marxitól némüiépp eltérő mértékrendszer megalkotására. Hármójuk megállapításaival részlétesebben foglalkozunk a továbbiakban. Az értékvita egyébként azóta is folyik több érdekes hozzászólással, amelyekkel itt nincs mód foglalkozni^.
2. Miért nem lehet a munkamennyiséget munkaidővel mérni? A válasz kézenfekvő: azért, mert a munkaidő és a munkamennyiség a munkának két különböző dimenziója. Ismeretes az alábbi Marx-szöveghely: "Hogyan mérhető mármost értékének nagysága? A benne foglalt értékképző szubsztancia<3;, a munka mennyiségével. Magát a munka mennyiségét
a munka időtartamával mérjük, a munka mércéje viszont az idő meghatározott része óra, nap stb."® (Kiemelés tőlem B. Z.) Marx a munka-
Jelen számunk első három tanulmánya - Bara Zoltán, Horváth Sándor és Török Hilda munkája - az MKKE uj szerkezetű politikai gazdaságtan tananyagához a Marxizmus-leninizmus Oktatási Főosztály megbízásából készült előtanulmány.