Magyarország gyomnövényei (rossz állapotú) [antikvár]

Kedves magyar gazda Népem! Tizenhat esztendős gyerek voltam, mikor a nyári szünet elején vándorbotot fogtam a kezembe, növénygyűjtő táskát akasztottam a vállamra és mentem először vidéket látni, tapasztalatokat gyűjteni. Nem volt azóta év, melyben hasonló útat meg nem tettem volna. Nem egyszer két hónapnál is több időt töltöttem megszakítás nélkül a szabad természetben, szép hazánk legkülönbözőbb vármegyéiben. Felkerestem a hegyi pásztort a «sztina», «esztena» és egyéb nevű kunyhóiban; a csikóst, gulyást, juhászt, kondást az ország rónáin; tanultam a szántóvető embertől és amikor így felkészülve tanyáról-tanyára ballagtam, közületek a kiváncsibb elem, a fehérnép, meg az utczán ácsorgó gyerekhad gyakran kérdezgette tőlem, mit árulok? Sokan csodálkozva néztétek, hogy még a bogácskórót is megtisztelem és papirba préselve elviszem a szomszéd határba gyalogszerrel ; némelyiktek pedig szánakozott rajtam, mert meghibbant elméjűnek gondolt: én pedig ezalatt szünet nélkül azon gondolkoztam, milyen könyvet Írhatnék Te néked, kedves magyar Népem. Egyik gondolatom, tervem a másikat követte és végre megszületett húsz esztendei fűvészkedés után ez a könyv, melybe a Te okulásodra bokrétába kötöttem azokat a virágokat, amelyek szép magyar földünkön csak úgy maguktól teremnek vetés közt, legelőn, rétségen; amelyek a Te mezei munkádat nehezítik, a termés értékét csökkentik, állatjaidnak ártalmasak, szóval egész nemzetünkre károsak. Ez a könyv megtanít egyúttal arra, hogy e veteményeidre, jószágodra egyaránt veszedelmes gazzal hogyan kell megküzdened. Ezek a gondolatok vezéreltek, a Te érdeked, nemzetem érdeke, így Íródott a könyv és a magyar kormány egyik legnemesebben gondolkozó tagja, a magyar gazda leghívebb pártolója, Darányi Ignácz, m. kir. földmívelésügyi Miniszter úr ő nagyméltósága kegyesen fogadta e könyv kéziratát, kinyomatta.