Bővebb ismertető
John Carroll akkor vált a négykerék-hajtású járművek szerelmesévé, amikor több mint tíz évvel ezelőtt megvásárolta első Land Roverjét. Jelenleg egy 1958-as Series I Land Rover és egylicenc alapján épített CJ3B Jeep tulajdonosa - mindkét jármű szerepel e könyvben is. Carrol főállású autós-újságíró, és rendszeresen publikál a brit terepjárósoknak szóló folyóiratokban is, például a Land Rover World-ben. 1991-ben a tanzániai Dar es-Salaam és a burundi Bujumbura közötti szakaszon ő is ott lehetett a brit csapat Land Rover Discoveryjét kiszolgáló csoport tagjai között a híres Camel Trophyn.
A világ útjainak csupán meglepően kis részét látták el szilárd burkolattal - jelentős részük egyszerű földút, melyet a térképen is csak vékony vonallal jelölnek. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy az embereknek különböző - például honvédelemmel, bányászattal, mezőgazdasági és erdészeti munkákkal kapcsolatos - feladatok elvégzéséhez, vagy akár a felfedezőutakon, gyakran olyan helyekre is el kell jutniuk, ahová egyáltalán nem vezet út (a kalandvágyóbbak kedvteléséről nem is beszélve), akkor nem meglepő, hogy napjainkban, az automobil korában nagy számban gyártanak olyan autókat, melyek a legnehezebb tereppel is megküzdenek. A "nehéz terep" kifejezés a jégmezőtől a járhatatlan mocsáron át a homoksivatagig és ezek tetszőleges kombinációjáig a legkülönbözőbb talajviszonyokra vonatkozhat, beleértve az évszakokhoz kötött változásokat, például a havazást vagy a monszunt is.