A Textil- és Ruhaipari Múzeum Évkönyve 6. [antikvár]

1986. december 3-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg Dr. Cseh József ipari miniszterhelyettes a Textil- és Ruhaipari Múzeum épületét és első állandó kiállítását, amely a „Szövés története" címet viseli. A kiállításon jelentős számban képviseltették magukat a textil- és ruházatipari vállalatok vezetői, s ez a jelenlét nemcsak jelképes volt; a múzeum létrehozatalában, szakmai működésének sikeres biztosítása érdekében a tárca valamennyi vállalata sokat tett. Felmerülhet a kérdés, hogy ma, gazdasági építőmunkánk könnyűnek egyáltalán nem mondható időszakában szükség van-e és lehet-e erkölcsi, szervező és anyagi energiákat egy létesítendő múzeum érdekében felsorakoztatni? Érdemes-e a múlttal ennyire törődni, amikor a jelen és a jövő legfontosabb feladatainak számbavétele is kiművelt főket kíván, s legjobb erőink a naponta felmerülő és megoldásra váró gondok sokaságával küszködnek. Egy múzeum ezekre a gondokra természetesen nem tud megoldást ajánlani. Működése során azonban olyan vállalatok, cégek, ipari vállalkozások múltját tárja fel, amelyek hasonló, vagy talán nehezebb időszakokban is dolgoztak, termeltek, fejlődtek, vagy éppen tönkrementek. Történetük megismerése feltétlenül hasznos, és ha konkrét példával nem is szolgál, a tendenciák felismerése bizonyára tanulságos lehet. Nem csak a textil- és ruházati iparban, de gazdasági életünk számtalan szinterén beigazolódott, hogy a múlt eredményeinek értékelése, megbecsülése és bemutatása önmagában is bizonyító értékű lehet. A több évtizedes, esetleg évszázadra visszanyúló referenciák egy vállalat, vagy egy iparág good will-jét erősítik, s ha mást nem, a szakma életképességét bizonyítják, éppen azt, hogy az évtizedek során felmerült nehézségeket átvészelve, a leküzdött gondok révén megerősödve, tapasztalatokkal, új ismeretekkel felvértezve találtak módot a folyamatos megújulásra. Ipari vezetésünk éppen ebben látta a szakma múzeuma támogatásának erkölcsi alapjait, mert a most megnyíló múzeum esetében nem egy vállalat, hanem az egész hazai textil- és ruházatipar múltjának megbecsüléséről, hagyományainak ápolásáról, történeti és műszaki fejlődésének dokumentálásáról volt szó. A múzeum megnyitásának érdekében nyújtott társadalmi segítség az a bizonyító erő, amely érezhetővé tette, hogy a vállalatok és üzemek, a vállalatvezetés és a kollektívák, a társadalmi szervek egyaránt fogékonyak és készek a szakma múzeumának támogatására. Reméljük, s a jövőben is azon fáradozunk majd, hogy a múzeum munkájával, tevékenységének közvetett hasznával legyen képes ezt a kapcsolatrendszert még jobban kiépíteni, a textilipar érdekében munkálkodó valamennyi kollektívát és személyt bevonni a közös munkába. 7