Alapozás II. [antikvár]

Részlet: AZ ALAPOZÁS FELADATA ÉS AZ ALAPOZÁSOK OSZTÁLYOZÁSA Az alapozás feladata valamely építmény súlyának és a rá háruló erőhatásoknak a% altalajra való átadása úgy, hogy az építményben káros repedések, vagy biztonságát csökkentő túlfeszültségek ne keletkezzenek. Az alapozás helyesen akkor van megtervezve, ha ezt a feladatát nemcsak megfelelő biztonsággal, hanem egyúttal a leggazdaságosabban is oldja meg. Tágabb értelemben alapozási feladat lehet valamely különleges — vízszint alatti, élővízben lévő, vagy térszint alatti stb. — építmény elkészítése is, melynek úgy a tervezése, mint megépítése szintén az alapozás körébe tartozik. Miután az alapozással az építmény terhét a földkéreg felszínének adjuk át, az alapozásnak legáltalánosabban elterjedt osztályozása azon alapszik, hogy az alapot valamely felszíni, vagy pedig mélyenfekvő talajrétegre építjük. Az első esetben síkalapozásról, a második esetben pedig mélyalapozásról beszélünk. Pontosabban megfogalmazva ezt a megkülönböztetést: azt az alapot, mely a terhelést az építmény helyén a térszint közelében lévő altalajra káros süllyedések nélkül át tudja adni és így az építmény állékonysági biztonsága (pl. hídpillér-kimosás stb.) vagy rendeltetése (pl. pince) által megkívánt szintnél nem kerül sokkal mélyebbre és közvetlenül saját érintkező felületével adja át a terhelést az altalajnak, síkalapnak nevezzük. Míg azt az alapot, amely a ráállított építmény súlyát különleges teher közvetítő, támasztó elemekkel, szerkezetekkel (cölöpök, kutak, szekrények stb). égy mélyebben fekvő teherbíróbb talajrétegre adja át, mély-alapnak nevezzük. 1. SÍKALAPOZÁSOK Síkalapozások osztályozása és tervezése A magyar alapozási szabályzat szerint a síkalap méretezés szempontjából olyan tartónak tekintendő, melyre felülről saját súlyán kívül az építményről átadódó erők, alulról pedig a talpfeszültségek (talajfeszültségek) hatnak. A síkalapozások között megkülönböztetjük: 1. A sávalapokat, melyek olyan tömör faltestek, amelyek folytonosan támasztják alá a közvetlenül ráépített szerkezeteket (pl. épület főfalak, határfalak) és hosszúsági méretük sokszorosan nagyobb a szélességüknél. Mivel szélességük alig haladja meg az alátámasztott felmenő falazat szélességét — tehát konzolhosszuk igen csekély, — ezért keresztirányban igen merevek is. Miután az altalajra megengedett nyomófeszültség mindig kisebb, mint a megtámasztott falazatra megengedett nyomófeszültség, a sávalapok talajjal érintkező alsó részét konzolszerűen ki kell szélesíteni, amely lépcsősen, ferde határoló síkkal vagy egyszerű merőleges kiugratással történhet (lásd 1 a ábra). 2. A szalag- vagy talpgerenda-alapokat, amelyek a sávalapoktól csak abban térnek el, hogy nem folytatólagosan épül rájuk az építmény (fal stb.), hanem csak egyes távolságokban összpontosítva a rájuk helyezett oszlopok mentén, továbbá abban, hogy rendszerint egymásra merőleges rácsszerű alakban készülnek és ennélfogva alkalmasak az egész építmény alsó merev összefogására és vízszintes merevségének biztosítására 3