Információs tezauruszok [antikvár]

ELŐSZÓ Ennek a könyvnek, amelyet az olvasó kezében tart, a kézirata a jelenlegi formában már 1975-ben készen állt. Két intézet közös erőfeszítése és együttműködése alapján született: a Kohó- és Gépipari Tudományos Tájékoztató Intézet gyakorlati tezauruszépítő feladatok előtt állt, az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központja pedig az elméleti problémák tisztázását tűzte ki feladatául. Szerencsés találkozás volt, hogy a két intézet feladataikat szorosan együttműködve oldhatták meg, mindkét fél gazdagodásával. Az olvasó észreveheti, hogy a könyv mondandója teljes összhangban áll a magyar nyelvű tezauruszok szabványával, nemcsak terminológiájában és jelöléseiben, hanem koncepciójában is. Ez annak köszönhető, hogy a magyar nyelvű tezauruszszabvány ugyanezen munkálatokból nőtt ki, a szabvány kidolgozói személyükben is ugyanazok a szakemberek voltak, akik a két intézet együttműködésében a tezauruszok fejlesztési-kutatási feladataiban vettek részt. Külön említésre méltó az a hatékony támogatás, amelyet az MTA informatikai és matematikai-nyelvészeti bizottsága nyújtott a tezauruszkutatás számára. Ez a téma a bizottság érdeklődésének középpontjában állt, a problémákról ankétsorozatot is rendezett. A könyv koncepciójának néhány sarkalatos pontjára itt hívjuk fel az olvasó figyelmét. A szerzők mindenképpen igyekeztek elkerülni a tezauruszkérdés leegyszerűsítését — sajnos, ilyen megalkuvásokkal találkozni lehet a hazai szakirodalomban is. Igénytelen tezaurusz nem biztosítja hatékonyabban a szakirodalom feltárását a hagyományos eljárásoknál, tehát nincs is szükség reá. Másfelől a túlságosan bonyolult, a feleslegesen szaporított relációk sokaságával felépített tezauruszok nehézkessé tehetik a visszakereső rendszerek működését. Az optimális tezaurusz e két szélsőség veszélyeit kerüli el, és a jelen könyv ezeket a megoldásokat igyekezett felmutatni. Elméleti alapvetésre törekedtek a szerzők, de mindenütt érezni lehet a gyakorlat kontrollját is: lényeges pontokon azon az alapon foglaltak állást, hogy az adott megoldásnak milyen kihatásai vannak a visszakereső rendszer működésére, a szakirodalmi szolgáltatásokra. Lényeges vonása a koncepciónak, hogy kerüli a formai megoldásokat. A kapcsolatokat — számos munka vagy akár szabvány álláspontjával szemben — az objektumok között értelmezi, illetve a fogalmak síkján, nem pedig nyelvi kifejezéseik között. A defi- 7