Bővebb ismertető
BEVEZETŐA társadalmi, népgazdasági fejlődés, a munkamegosztás kiszélesedése szorosan együtt jár a közúti közlekedéssel, ezen belül a személy- és áruszállítással szembeni igények fokozatos növekedésével. Mind a közlekedésben részt vevő emberek, mind a társadalom szempontjából igen fontos, hogy a közúti közlekedés ezt a hatalmas, évről évre növekvő feladatot milyen színvonalon és milyen hatékonysággal látja el. Az, hogy mit nyújt a közlekedés az utasoknak, fuvaroztatóknak, milyen gyors, pontos, megbízható, kulturált szállítást, és hogy mindez milyen ráfordítással, milyen áron történik, egyaránt összefügg a közlekedési folyamat szervezettségével, az irányítás hatékonyságával.Az Üzen- és forgalomszervezés című tantárgy céljai rendkívül sokrétűek. E célok egyik legfontosabbika az, hogy a közúti közlekedéssel foglalkozó irányító szakemberek, illetve a forgalmi tiszti tanfolyam hallgatói széles körű áttekintést kapjanak a közúti közlekedésben alkalmazható és alkalmazott irányítási és szervezési módszerekről.A célok közül igen lényeges továbbá az is, hogy a jegyzet olvasói felismerjék és értékeljék a szervezési tevékenység és a hatékonyság közötti kapcsolatot, szakmai munkájuk, döntéseik során ismerjék fel saját tevékenységük pozitív vagy negatív hatásait a közlekedési rendszer működése és gazdálkodása tekintetében. A jegyzetben ezért megtalálhatók azok a közúti közlekedésre vonatkozó legfontosabb üzemtani és üzemszervezési alapösszefüggések, amelyek a tevékenység mennyiségének és minőségének értékelését az irányítási és szervezési munka színvonalának kapcsolatában képesek bemutatni.A jegyzet feladata továbbá az is, hogy az üzem- és forgalomszervezést tartalmilag is elhelyezze a szervezési tevékenységek rendszerébe és a tárgyalt forgalom-szervezési módszereket, eljárásokat egy olyan összefüggésrendszerbe illessze, amelynek ismerete sokrétű segítséget adhat a napi munka során felmerülő gyakorlati problémák megoldásában.A jegyzet általános részei általában a közúti közlekedésre, ezen belül az üzemtani és üzemszervezési fejezetek elsősorban a VOLÁN autóbusz-közlekedésre összpontosítanak .A jegyzet hat fő részből áll:1.fejezet: az általános üzemtani, üzemszervezési alapfogalmakat, alapösszefüggéseket és a szervezéselméleti kérdéseket tárgyalja;2.fejezet: az árufuvarozás-szervezés folyamatát ismerteti;3.fejezet: a rakodásszervezés és irányítás legfontosabb feladatait tartalmazza, bemutatva a különböző rakodási technológiákat és eljárásokat;fejezet: foglalkozik a fuvar- és rakodóeszközök optimális kiválasztásának, kihasználásának meghatározásával;5.fejezet: a raktárakról, a raktárgazdálkodásról és a raktárszervezésről ad átfogó ismereteket;6.fejezet: a személyszállítás legfontosabb üzem-, forgalomszervezési és irányítási kérdéseivel és azok alkalmazási lehetőségeivel és területeivel foglalkozik.Az egyes fejezetekben nemcsak a szakmai gyakorlatból jól ismert szervezéselméleti és szervezéstechnikai ismereteket foglaltuk össze, hanem az e tárgykörben végzett eddigi kutatások és tudományos eredmények alapján igyekszünk bemutatni az új és korszerű forgalomszervezési irányzatokat, eljárásokat és módszereket. Végezetül hangsúlyoznunk kell, hogy a közúti közlekedés, ezen belül a VOLÁN-autóközlekedés tekintetében sok alapvető szervezéselméleti és általános közgazdasági fogalom nincs kellően - a szakma sajátosságait is figyelembe véve -definiálva, ezért a jegyzetben e hiányosságokat is igyekszünk pótolni.