Bővebb ismertető
Kiadói borító kissé szakadozott.
A Mérnöki Kézikönyv célja, hogy a felmerülő szakkérdések tanulmányozásakor legyen tanácsadója, segítője mind a kivitelező, a tervező, a kutató s az ellenőrzést, fenntartást végző mérnöknek, mind pedig a Műszaki Egyetemekről, Műszaki Főiskolákról kikerülő fiatal mérnököknek. Legyen ún. "felütőkönyv", amely közli mindazokat a legfontosabb tudnivalókat, következtetéseket, gyakorlati utasításokat, táblázatos összeállításokat, képleteket, számítási segédleteket, eljárásokat, az elméletben kikristályosodott "eredményeket", a gyakorlatban jól bevált "tényeket", amelyek alapján a mérnök minden őt érdeklő szakkérdésre kielégítő választ kaphat mind a saját feladatkörében, mind az ahhoz kapcsolódó témakörökben is, és amelyek felhasználásával a felmerülő feladatait szakszerűen és korszerűen meg tudja oldani. A Kézikönyv tehát lengyen átmenet a szűkszavú, esetleg csak egészen táblázatos zsebkönyvtípus és a kérdéseket teljes részletességgel tárgyaló szakkönyv között, igyekezzék az előbbinél többet, s természetesen ahol az szükséges és indokolt, kissé részletesebbet nyújtani, főképpen az újabb fejlődést figyelembe véve. Mindezeknek az előzményeknek tudatában határozta el a Műszaki Könyvkiadó a Mérnöki Kézikönyv újbóli kiadását, azt teljesen átdolgozva, korszerűsítve, az eddigi tapasztalatokat levonva s az új kiadásban érvényesítve. A Kiadó igyekezett a könyv szerzőinek, szerkesztőinek a tárgyalt témakörök nagy felkészültségű mérnökeit megnyerni, és az I. kötetet azzal a reménnyel bocsátja mérnökeink rendelkezésére, hogy az eredményesen fogja elősegíteni műszaki kultúrájuk fokozását, építőmunkájuk megkönnyítését, iparunk műszaki és gazdasági színvonalának emelését. A Mérnöki Kézikönyv I. kötete elsősorban alap- és alapozó műszaki tudományokkal foglalkozik. Így az első rész a mérnökök munkájához szükséges táblázatokat, matematikai összefüggéseket, az új mértékegységeket s azok átszámítását a régebben használt mértékegységekre, a második rész a mechanika tárgykört, a harmadik a korszerű építőanyagokat, a negyedik rész a geodéziai műveletek elvégzéséhez szükséges tudnivalókat, az ötödik rész a talajmechnika, a hatodik rész a földművek tudományágának legfontosabb fejezeteit foglalja össze. Arról is tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a Mérnöki Kézikönyv következő kötetének munkáit megkezdtük. A II. kötet a Tartószerkezetek mechanikája, az Alapozások, a Beton-, kő- és vasbeton szerkezetek, az Acélszerkezetek, a Fa- és kisegítőszerkezetek, az Alagútépítés korszerű fejezeteit tartalmazza.