Arisztokrata életpályák és életviszonyok [antikvár]

A magyar történettudomány, történetírás második világháború utáni története a mindenkori társadalmi-politikai környezet által formált szakmai prioritások alapján látszólag könnyen korszakolható. Egy jó évtizeden át a kizárólagosságra törekvő dogmatikus marxista szemlélet alapján egy „kurucos" politikatörténet dominált: a feudális és „torz" kapitalista viszonyok meghatározó osztályainak harcával, a felszabadulással véglegesen célt ért török, Habsburg és németellenes függetlenségi küzdelmekkel foglalkozott a legtöbb publikáció. 1956 tapasztalatai az agitációs-propaganda retorikában a proletár internacionalizmus jegyében háttérbe szorították a hivatalos szempontból szélsőséges nacionalizmussá kompromittálódott függetlenségi gondolatot. A szakmai-politikai vízválasztó a Molnár Erik által kezdeményezett vita volt a függetlenségi és osztályharcok viszonyáról. Molnár Erik határozottan kifejtett nézetei a nagybirtok és nagytőke nyers osztályérdekeinek nemzeti köntösbe rejtéséről az 1962 után oldódó politikai légkörben sajátos módon nem a dogmatikus, a történeti élet sokárnyalatú színességét fekete-fehérré egyszerűsítő nézetek pozícióit erősítették. Elsősorban a 16-17. század és a dualizmus kora majd a Horthy-korszak kutatói számos addig ismeretlen vagy másként értelmezett forrás mozgósításával, a lassan hozzáférhetővé váló nemzetközi elméleti módszertani irodalom felhasználásával újították meg és árnyalták a politikatörténetet, alapozták meg a magyarországi gazdaságtörténetet. A 70-es évekre ehhez kapcsolódott elsősorban a francia és lengyel szakmai kapcsolatok révén összehasonlító igényű nemesség-történet és a felvilágosodás korának eszmetörténete. Haza és haladás, megkésettség, elkanyarodás, centrum-periféria, Európa történeti régiói, a magyarság európai helyének keresése, mozgástér és kényszerpálya voltak a korszak leggyakrabban használt fogalmai. Az 1980-as években a szakma látható, hallható pozícióiba kerülő fiatalok és az orientációjukhoz kapcsolódó idősebbek leginkább az átfogó, a társadalom egész építményét vizsgáló társadalomtörténet iránt kezdtek érdeklődni. Státusz és pozíció viszonyáról írnak, a szociológia és antropológia fogalomkészletéből és módszertani arzenáljából átvett eszközök segítségével keresik, tág európai összefüggésekbe ágyazva, a magyar társadalomfejlődés sajátosságait, elsősorban a társadalom alsóbb és középrétegeit vizsgálva. A kései Kádár-kor útkeresési atmoszférájában tört előre a társadalmi mentalitás, attitűdök vizsgálata.