Bibó István recepciója [antikvár]

Részlet:ElőszóEddigi munkásságom során Bibóval foglalkoztam a legtöbbet, róla írtam a legnagyobb terjedelemben. Miközben őt kutattam és róla publikáltam, nemcsak az általa írott művekkel akadt dolgom, hanem azokkal is, amelyeket róla írtak. Szembesülnöm kellett azzal, hogy kedvenc szerzőmet hosszú időn át indexre tették, mint ahogy azokat is, akik őt tanulmányozták és követték tanait. Aztán át kellett élnem azt is, hogy egy szerző agyonidézése se sokkal gyümölcsözőbb, mint agyonhallgatása, és hogy sokan olyasmit magyaráznak bele munkáiba, amely az ő szájába adva nagyobb figyelmet kelt, mint egyébként keltene. A divathullámot óhatatlanul a csömör, majd az értetlenség követte: miért hallgatunk-hallgatnak róla ismét, miért nem tudjuk méltón megünnepelni, miért nem mennek át eszméi a gyakorlatba, még akkor sem, ha ma már iskolákat, utcákat neveznek el Bibóról, díjak, társaságok viselik nevét, és szobrok örökítik meg alakját? Ezt az értetlenkedést vádaskodás váltotta fel, amely árulókat keres és talál, akik eldobták a bibói zászlót, és a rendszerváltást is zátonyra futtatták. Úgy tűnik tehát: a szerző követése, megértése ma semmivel sem könnyebb, mint akkor volt, amikor adminisztratív úton korlátozták nézetei terjesztését.Nemcsak ez a környezet zavart, hanem a saját szerepkörömben is elbizonytalanodtam. Azért kezdtem Bibóval foglalkozni, mert hallatlanul megfogott, ahogy álellentéteken felül tudott emelkedni, ahogy szemellenző nélkül, madártávlatból át tudott tekinteni konfliktusokat úgy, hogy közben az egészen apró, életközeli emberi viszonylatokra is kivételesen érzékeny tudott maradni. Egy egész könyvet szenteltem annak,1 milyen elméleti előzményekre nyúlik vissza világviszonylatban egyedülálló zsidókérdés-tanulmánya, mire alapozta programját, amellyel terapeuta módjára beszédaktus-mintákat ajánl zsidók és nem zsidók számára, hogy a köztük levő kommunikációs zárlatot feloldja -hasonlóan ahhoz, ahogy más tanulmányaiban jobboldaliak és baloldaliak, a szabadság és a nemzet ügyének elkötelezettjei között próbált közvetíteni.1 Balog Iván, 2004.