A magyar építészet 1867-1967 [antikvár]

Alig néhány évtizede, hogy az építészettörténet-tudomány kiterjesztette érdeklődését a mai, korszerű építészet közvetlen előzményeinek, kialakulásának és eddigi történetének vizsgálatára. Az egyetemes modern építészet keletkezésének, egy-egy önálló felődési szakaszának vagy egészsének történetét taglaló, kiemelkedő építészeinek munkásságát bemutató, átfogó, jelentős szakmunkák - néhány korábbi, elszigetelt kísérlettől s a kortárs szakpublicisztikától eltekintve - lényében a II. világháborút megelőző évektől kezdtek megjelenni. A korszerű építészet anyagának tudományos igényű feldolgozása, történetének témakénti megjelenése a szakirodalom terén csak részben tulajdonítható annak, hogy a történetírás klasszikus törvényei szerint immár rendelkezünk - ha ugyan rendelkezünk - a szükséges - ha ugyan szükséges - ún. történelmi távlattal keletkezésének eddigi - elhatárolható - szakaszainak felmérésére, ttekintésére és értékelésére. A fő ok az, hogy egyetlen művészet, így az építészet sem nélkülözheti tartósan - az ösztönösség ingoványos talajára tévedés veszélye nlkül - saját belső mozgási törvényeinek, ellentmondásainak feltárását, önnön fejlődése mozgatóerőinek s ezen erők tendenciáinak tudatos elmzését, végül mindennek a gzadasági-társadalmi fejlődés tényezőivel sokoldalúan és bonyolultan összefüggő vizsgatát, s a szükséges elméleti és gyakorlati következtetések levonását. Az utóbbi időben tanúi vagyunk annak is, hogy egymás után jelennek meg az egyes nemzetek modern építészetének történetét elemző, taglaló szakmunkák. Ezek létrejöttét a fentieken túlmenően annak a szükségessége is indokolja, hogy a modern építészet nemzetenkénti sajátosságai - a teljes egész összetevő részeiként - kifejezésre juthassanak.