Az ősi hajlék [antikvár]

Részlet a könyvből: "- Hová mégy? - Haza. Fiúk meg leányok így felelgetnek egymásnak, mikor az iskolából vagy a mezőről jönnek. Oly tiszta, oly csillogó a szemük, mint a bársonyos fű eső után és ha nem félnek, oly egyenesen s bátran tör szavuk a levegőbe, mint a szabadon és sudáregyenesen felfelé szökkenő fa. - Hová mégy? Nem csürik-csavarják a szót; egyszerűen, röviden, kedvesen csak ennyit felelnek: «Haza!» Ez a «haza» az a ház, ahol laknak; néha talán ütött-kopott viskó, mely alig látszik ki a földből, de számukra ez a viskó az otthon, az egyetlen a világon. Később talán több otthonuk is lesz, de vajjon ki tudná megmondani előre a jövőt? Fiatal hölgyek és fiatal urak, sőt idősebbek és házas emberek is, hasonló egyszerű szóval élnek, ha a szülei házról beszélnek. Otthon mi ezt így csináltuk, nálunk otthon ez így volt. Nem a saját családjukra gondolnak ilyenkor, hanem a szülői házra, amely elesett birtokukból, melynek eltértek szokásaitól s mely mégis változatlanul tovább él emlékezetünkben."