Görbe Pantheon [antikvár]

Dan Alecsandrescu Az első karikatúrájára húzta az orrát. Azt mondta, olyan, mint egy személyi igazolványba való fénykép. Szememre hányta, hogy nem torzítottam semmit a valóságon gyáva pali vagyok csalódott bennem stb., stb. Rég nem esett ilyen jól a bírálat. Végre akadt valaki, akit becsületesen megmocskolhatok, és nem kell félnem, hogy hozzám veri a rajzomat. Ez az én emberem! így látott napvilágot az új, az „élethű" Dan Alecsandrescu. Tudtára adtam azt is, hogy helyszűke miatt rajzoltam meg csupán az arcképét. Ez sem hozta ki a sodrából. Szívből derült, és sietett a rajzommal a képrámázóhoz. Néhány nap elteltével szöveget is kaptam a rajzhoz. - Színházi igazgatónak készült vagy színésznek? - kérdeztem bevezetőként. - Színészként kezdtem. Most igazgató vagyok, de néha portás szeretnék lenni vagy tűzoltó - Hát abban önnek igaza van, hogy egy portás legalább annyi bosszúságot tud okozni az embernek, mint egy igazgató - válaszolom -, de miért szeretne tűzoltó lenni? - Egy percig üljön nyugodtan, kénytelen vagyok lenyelni egy kanál szódaport. Rettentő gyomorégés gyötör. - így már értem. Tessék csak egész nyugodtan oltogatni - Nnnna. Tehát ott hagytuk abba, hogy színészként kezdtem. - Nem éppen, de nekem így is jó, folytassa ezzel. - Sok évvel ezelőtt, Gogol Revizorját játszottuk. Turnéztunk is elég sokat a darabbal. Ügyesen összebarkácsolt díszleteink voltak. Amolyan dupla díszletek, melyeknek az egyik felvonásban az egyik fele látszott, a másikban a fonákja. Praktikus megoldás ez a tárolás meg a szállítás szempontjából is. A darabnak nem volt sikere. Nyíltszíni tapsról nem is álmodhattunk. Turnéztunk rendületlenül, turnéztunk taps nélkül. Utunk Belényesre is elkanyarodott. Egy szó mint száz, javában megy a darab, és én az egyik jelenetben hajlongva, háttal elhagyom a színpadot. Semmitmondó jelenet volt, mégis hatalmas tapsot kaptam. 7