Bővebb ismertető
Részlet:
"A "Válovkák" egyetlen fogalom, bár két különböző személyiségről van szó. Képeik szétválasztva is létezhetnek, külön is kiállíthatjuk őket, ám ha hosszú évek múltán számot vetünk művészetükkel, egyre természetesebb válik, hogy összetartoznak a magától értetődően kiegészítik egymást. Lehet, hogy úgy tartoznak össze mint az álmainkban olykor megjelenő kettős én. A pszichoanalitikusok szerint egyetlen feladat teljesítéséről van szó. Ami az egyikben homályos, a másikban világosabb, az egyikben teljesül egy kívánság, de a másik azt mutatja, mit kell érte feladnunk. Jitka és Kvéta Válová esetében ez a kettős meglehetősen szimmetrikus, csak a sorsuk volt különbözőképpen nehéz.
Mivel azonban művészetről van szó, mély tapasztalatokat feltáró metaforákról kellene inkább beszélni, amelyek két eltérő dolog és azok jelentései között hoznak létre feszült kapcsolatot. S ezek a metaforák mindkettejüknél egyetlen közös dolgot jelentenek. Úgy gondoljuk, ami közös bennük az a párbeszéd, a dialógus. Számukra a párbeszéd erősebb akár a legintimebb egzisztenciális tapasztalatoknál is, s ezzel a világ kettősségének extrém, egyenesen paradigmatikus példái. A kettősség elképzelése természetesen a másikhoz, a Máshoz való viszony vizsgálatának tapasztalataiból kialakult saját projekciónk. Jitka és Kvéta Válová képein az alakok és a tárgyak gyakran megkettőződnek, és bár különböző konstellációkan helyezkednek el, az alaphelyzet hasonló."