Komédiások [antikvár]

Kezdődjék az egész dolog egy leleplezéssel: a színházi rovatok képei és írásai csak szépet és jót mondanak, de a szótárukat, amelyben a primadonna mindig bájos és temperamentumos, az ifjú szinész mindig tehetséges, s a szerzőt mindig számtalanszor szólítják a lámpák elé, derék ábéce-rendben inkább a kényelmes konvenció állította össze, semmint a rajongás. A színházi újságírók - nem a kritikusokról van szó - úgy szeretik a színházi levegőt, mint a hipohonder idegbeteg a szanatóriumban a franklinizációt, mert ha netalán nem szeretné a franklinizációt, a doktor akkor is beletüszköltetné a géppel a villamos szikrákat a fejébe. Hát inkább szereti a franklin-ügyet a beteg és lelkesedik az ideggyógyászat haladása miatt. A színházi újságíró is így szereti a szikrák gyanánt sercegő ötleteket, amelyek színészről, színházról, szerzőről csak gyönyörűséges szép dolgokat villámlanak. És ír az ember, e sorok szerény írója is gyakran, pedig Shakespeare helyett sokkal inkább a tüzér szerelméről szóló mozi-képet szeretné látni, a kávéházi színész-törzsasztal helyett pedig szivesebben ülne józan és tisztes lányos házak uzsona-asztalánál.