Bodrogi [antikvár]

Minden éjjel színházról álmodom: rendezek, színészekkel, kellékessel beszélgetek, próbát nézek. Ötven évet a tudatalattimba dugtam: éjszakai vetítés. Házakat, embereket, történeteket, bármit el kell tudni engedni. Éljék tovább az életüket, ahogy engedik nekik, és ahogy tudják. Nappal meg írom az emlékeimet. Ugyanazt élem át az íróasztalnál, mint veletek - színpadon, öltözőben, a szobámban. A színházzal, a színészekkel való együttélésem, jelenlétetek mindennapjaimban - úgy tűnik -, életszükségletem. Várom Gyulával a beszélgetést: kíváncsi vagyok, hogy fogadja tervemet. ¦ ¦ ¦ Ménesi út Az előszobában, a bejárati ajtó mellett színházi fotó. Játék a kastélyban, Bodrogi és Sztankay. Gyula fotelben ül, szivarozik, fújja a füstöt, elégedett, fölényes. Mellette Pista zavartan téblábol. Mesélnek önmagukról, rólunk. Két zseni. Most rólad, Bodrogi Gyuláról szeretnék írni. Beszélgetünk, kérdezek, elmeséled az életedet, én persze önmagamról locsogok - megszoktátok -, megszólaltatjuk azokat, akik legközelebb állnak hozzád. Család, színház, Törőcsik, Voith, fiad, nővéreid, feltűnik majd Gellért, Fodor és a többiek. Hiszen az ő sorsuk, utóéletük mindannyiunkra érvényes. Környezetünket