A Tóra népe [antikvár]

Évszázadokon át a könyveibe feledkezve ült a rabbi kis szobájában, és csak a pislákoló lámpás elhaló fénye emlékeztette őt az idő múlására. Bújta az írásokat, kereste a választ az élet értelmére, hogy mivégre is vagyunk itt a Földön. Hívek jöttek hozzá, megzörgették az ablakot, mivel földi halandók voltak, a mindennapok kérdéseivel, gondjaival ostromolták őt. Omladozik az iskola fala, kóser-e a levágott csirke, lesz-e vásár a közeli nagyvárosban vasárnap, szabad-e a szombaton bajba jutott, akár nem zsidó emberen segíteni? Szabad volt, sőt kötelező. Aztán még megittak egy áldást, és ebben a békés örökkévalóságben a kemencepadkán megbőrösödött a szombati sólet teteje. Az élet pedig csendben folyt tovább.